Csütörtök este roppant csalódott voltam, s biztos, hogy ez az érzés még jó néhány napig elkísér. Nehéz megemészteni ezt a pechsorozatot, hiszen úgy érzem, elég sokat tettünk azért, hogy megkapjuk az esélyt az olimpiai selejtezőn való indulásra. Sok időm nem lesz otthon, kimosom a ruháimat, és indulok vissza Dániába. Azt viszont már most tudom, hogy a tizenhat órás úton, vezetés közben min fog járni az agyam. Egy ilyen világverseny mindig nagy érzelmi hullámokat tud kelteni a szurkolókban és bennünk, játékosokban egyaránt. Sajnos most, a legvégén szomorúság fogott el, de tudom, hogy nem szabad megállni. Nagyon sokat kell dolgoznunk, mind együtt, mind egyenként. Nagyon nagy lehetőségeket látok ebben a fiatal csapatban, ha együtt marad. A bátyám szerint, ha az elmúlt időszak meccseinek utolsó pillanatait nézzük, és ha egyszer visszaadja a Jóisten, amit elvett tőlünk, nemsokára világbajnokok leszünk!
