Keménykalap és krumpliorr

Várhidi Péter tizenöt napja nem írt blogot.

A szakvezető korábban hetente jelentkezett bejegyzéseivel a Magyar Labdarúgószövetség honlapján, ám 2008-ban még egyszer sem nyitotta fel internetes naplóját. Habár nem biztos, hogy sokat veszít ezzel a bizonyára népes olvasótábor, hiszen értesülésünk szerint az írások nem is Várhidi Pétertől származnak, hanem a szervezet egyik alkalmazottjától…

Ha ez lenne az egyetlen furcsaság az MLSZ működésében, talán szót sem érdemelne az egész, csakhogy ami a Kánai út 314. szám alatt folyik, az még a magyar foci színvonalát is alulmúlja – holott nívó helyett már évek óta nívótlanságról beszélhetünk a futballunk kapcsán. Aligha túlzás: 107 éves fennállása során nem volt ennyire komikus vagy inkább tragikusan gyenge vezetősége a szövetségnek.

Külföldi utakért cserébe bólogatás

Tessék?

Hogy nem ildomos a teljes vezérkar nyakába varrni a totális káoszt?

Ehelyütt felmenthetnénk az elnökség tagjait, mondván nekik semmi közük a Kisteleki István nevével fémjelzett kabaréhoz, de ne keressünk kibúvókat: olyan elöljárók (is) asszisztálnak mindehhez, akik klubtulajdonosként éppen azt bizonyították, hogy értenek a labdarúgáshoz. Meglehet, néhányan közülük emiatt sem látogatják a tanácskozásokat… Azon viszont nem érdemes csodálkozni, hogy a grémium ismeretlenebb fele „Kisteleki for president!” táblával vonulna fel és alá egy szimpátiatüntetés esetén: egyesek már azért roppant hálásak, ha a külföldi túrák alkalmával az MLSZ címerével ellátott öltönyben feszíthetnek – jóízű falatozás, italozás, fürdőzés, napozás, esetleg városnézés, s ha belefér az időbe, akkor a magyar válogatott mérkőzésének megtekintése. A viszonzás ideje akkor jön el, amikor bólintani kell az elnök javaslatára…

A biccentéshez még az sem szükséges, hogy az illetékesek képben legynek