Félreértés volt, nem hazugság

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2008.01.13. 00:14
Címkék

Nem kellett sokáig várni, hogy szétkapkodják az FC Sopron péntekig még kitartó, ám aztán végképp minden reménnyel felhagyó játékosait. A korábbi csapatkapitányhelyettest, Sifter Tamást a másodosztályban szereplő Ferencváros csábította, ám ő inkább – az adott szóban csalódó fővárosiak meglepetésére – az egyenesbe jövő Fehérvár együttesét választotta. „Kellemetlenül érzem magam, mert félreértés miatt most hazugnak tartanak – mondta a 26 esztendős labdarúgó, aki középpályásként, illetve hátvédként egyaránt bevethető. – Tény, hogy tárgyaltam a ferencvárosiakkal, ám nem köteleztem el magam, hanem gondolkodási időt kértem. Nemrég megkerestek Székesfehérvárról, és úgy döntöttem, azt az ajánlatot fogadom el. Sokat számított, hogy a szakmai vezetőség és Mezey György is többször éreztette velem: szüksége van rám a csapatnak. Két és fél évre írtam alá a szerződésemet, idővel úgyis kiderül, helyesen döntöttem-e.” Hír még a szétesőfélben lévő soproni csapatról, hogy a gárda saját nevelésű játékosa, Csontos Zoltán két és fél évre aláírt a Haladáshoz, amely az NB II nyugati csoportjában 34 ponttal – csupán rosszabb gólkülönbsége miatt – a második helyen áll. Az FC Sopron saját nevelésű, 21 esztendős labdarúgója a szombathelyiek jelenlegi vezetőedzője, a korábban Sopronban is dolgozó Csertői Aurél hívására mondott igent, és hétfőn csatlakozik a kerethez. Lehetséges, hogy nem egyedül érkezik, mert a csapat hivatalos internetes oldala szerint a Haladás vezetői Fehér Zoltánnal is tárgyalnak, ám a játékos érdeklődésünkre elmondta: „Hallottam a híreszteléseket, érdekelne is a lehetőség, de még nem kerestek meg a szombathelyiek.”

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
38 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
1 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
1 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik