Nyaralás? Ugyan már!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.01.11. 23:19
Címkék
Másfél hetes hazai munka után Durbanbe utazik válogatott úszóink egyik csoportja, ahol nem csak a kellemesebb időjárási körülmények miatt fognak izzadni a sportolók. A háromhetes edzőtábor zárásaként a csapat Kínába repül az olimpiai tesztversenyre.

Már január 2-án elkezdték a felkészülést az úszók, de a munka legnehezebb része a következő hetekben és hónapokban vár rájuk: szombattól három hétig Durbanben készül egy kisebb csoportjuk. A társaság kicsi, ám annál nagyobb neveket találunk az utazók között, hiszen Dél-Afrika felé veszi az irányt Cseh László, Gyurta Dániel, Szepesi Nikolett és Boulsevicz Beatrix is. S hogy miért éppen Durban?

„Már több mint tízszer edzőtáboroztam a csapatommal Dél-Afrikában, és az eredmények azt mutatják, hasznosak az ott eltöltött napok és hetek – mondta Turi György, a Kőbánya SC edzője. – Durban pedig minden szempontból megfelel számunkra. Sok a napfény, tehát D-vitaminban nem lesz hiány, közel a tenger is, bár azzal az úszóim tökéletesen tisztában vannak, hogy az edzőtáborokban nem láblógatás folyik. Na de áldozatok nélkül nincs siker!”

Arról nem is szólva, hogy itthon hiába edzenek reggel és délután is az úszók, közben sok minden elterelheti figyelmüket a munkáról: egyetemi kötelezettségek, barátok, barátnők, aktuális ügyek intézése, és még sorolhatnánk. Durbanben azonban szinte csak edzésekkel és alvással-pihenéssel telnek napjaik, vagyis kizárólag az úszásra és a felkészülésre koncentrálhatnak.

„Tegyük még hozzá: roppant fontos a terhelés és a pihenés megfelelő adagolása, ezt pedig legjobban csak az edzőtábor keretein belül tudjuk megvalósítani és felügyelni – folytatta az edző. – És persze ebben a járványveszélyes időszakban jobb elmenekülni itthonról. De hangsúlyozom, nem feltétlenül a helyszínen van a hangsúly, hanem a körülményeken. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy ebben az időszakban itthon nem ideálisak a feltételek.”

Az idei első edzőtáborban (merthogy a márciusi Európabajnokság előtt még Mexikóban is eltölt négy hetet a csoport) főként az állóképességi munkán lesz a hangsúly, vagyis Gyurtáék naponta hosszú kilométereket úsznak faltól falig.

Durbanből a sportolók kis kitérővel térnek haza, hiszen éppen a háromhetes edzőtábor végén rendezik Kínában az olimpiai tesztversenyt – Cseh László és társai részvételével.

„Minden szempontból jó lesz a verseny, hiszen megszakítja az addigi monoton munkát, arról nem is beszélve, hogy kicsit beleszagolhatunk az idegen környezetbe, kultúrába, kipróbálhatjuk az ottani ételeket. Persze a legfontosabb az lesz, hogy megismerkedünk az olimpia helyszínéül szolgáló versenyuszodával” – zárta Turi György.

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
22 perce

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
48 perce

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
52 perce

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
54 perce

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
1 órája

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
1 órája

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
1 órája