Védés után kispadon

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2008.01.10. 23:20
Címkék

A nyár végén Fülöp Mártonnal madarat lehetett volna fogatni. A Premier League-be feljutó Sunderland kölcsönadta a másodosztályban szereplő Leicesternek, ezzel búcsút intett a kispadnak, és végre rendszeresen védett. A magyar válogatott kapusa a három és fél hónap alatt harmincnégy mérkőzésen állt a háló előtt, ami bizonyítja: megbecsült tagja lett csapatának. Január 4-én azonban ismét a Sunderland öltözőjében kellett jelentkeznie, mert lejárt a kölcsönadás ideje, és a hét végi FA-kupa-mérkőzésen ismét a kispadon kuporgott.

Milyen érzésekkel ment vissza Sunderlandbe?

Azzal, amit most is érzek: jobb lenne Leicesterben védeni, mint itt a tartalékok között ülni. Nem maradhatott volna? De, ha a Leicester végleg megvesz. Egymillió fontot ajánlott értem, ám Roy Keane, a Sunderland menedzsere ezt nem tekintette komoly szándéknak, azt mondta, szerinte hárommillió fontot érek.

Ez nem hangzik rosszul!

Igen, megtisztelő az értékelése, ám ettől még nem védek. Persze tudomásul veszem, hogy ide köt a szerződésem, ezért ott kell kiharcolnom a helyemet, ahol a Sunderland akarja.

Roy Keane kecsegteti valamilyen lehetőséggel?

Azt mondta, szeretné, ha küzdenék, mert minden esélyem megvan rá, hogy a kapuba állhassak. Szerintem a jelenlétemmel nyomást akar gyakorolni Craig Gordonra, az első számú kapusra, de ha lehet, akkor én inkább távozni szeretnék. Az átigazolási időszak a hónap végén zárul, ha addig nem adnak el, akkor szívesen mennék újra kölcsönbe, csak hogy rendszeresen védhessek. Nem lesz hosszú az idény, hiszen április végén befejeződik a bajnokság.

Milyen formában van?

Kimondottan jól érzem magam, a sikeres és végigvédett őszi évadnak köszönhetően az önbizalmammal sincs gond, és itt, Sunderlandben is kedvező visszajelzéseket kapok a formámról. Tudom, nem kis dolog egy angol élvonalbeli csapat második számú kapusának lenni, de én ennél többre vágyom, többre is vagyok képes. És ami a legfontosabb: legalább tíz évig a magyar válogatott első számú kapusa szeretnék lenni, ehhez pedig rendszeresen védenem kell.

Legfrissebb hírek

Folytatódott a japán hagyomány

Foci vb 2026
5 perce

Koeman „együtt tud élni” a döntetlennel, Morijaszu viszont csalódott

Foci vb 2026
11 perce

Elkezdődött az Elefántcsontpart–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
27 perce

Laros Duarte a spanyolok ellen készül; Hamilton első Ferrari-sikere

E-újság
34 perce

Vb 2026: Elefántcsontpart–Ecuador 0–0

Foci vb 2026
42 perce

„Mádám Prezident”– Csisztu Zsuzsa publicisztikája

Egyéb egyéni
57 perce

Megvannak az Elefántcsontpart–Ecuador mérkőzés kezdőcsapatai

Foci vb 2026
57 perce

Statisztikák: francia legendákhoz csatlakozott Nakamura, míg Van Dijknél csak egy idősebb holland vb-gólszerző van

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik