Másodjára döntetlen

S. G.S. G.
2008.01.10. 01:01
Címkék

Szerda délután lejátszotta második mérkőzését a Kuvaitban edzőtáborozó Vasas. Mint ismeretes, az angyalföldiek hétfőn 2–0-s vereséget szenvedtek Kuvait válogatottjától, a visszavágón azonban sikerült döntetlent kiharcolniuk. A találkozót ezúttal is közvetítette a helyi tévéadó, így a hétfői öszszecsapáshoz hasonlóan Magyarországon ismét sokan láthatták az interneten keresztül az összecsapást. A Vasas kezdett jobban, Németh Norbert már az első percben gólt érhetett volna el. A folytatásban, ahogy mondani szokták, a mezőnyjáték dominált, eközben a hazaiak tizenegyest hibáztak. A második játékrészben Kuvait szerzett vezetést, Balog Zsolt – a kapus segítségével – a 88. percben egyenlített.

A Vasas pénteken érkezik haza, és szerdán a tervek szerint Tökölön műfüves pályán mérkőzik meg a helyi csapattal. Ekkor már minden bizonnyal pályára lép az Újpestről szerződtetett Füzi Ákos, valamint a nigériai Claude és a szenegáli Addo. Természetesen szó van még további erősítésekről is: nincs kizárva, hogy Debrecenből érkeznek futballisták Angyalföldre, de az is előfordulhat, hogy újabb idegenlégiósokat tesztelnek majd. Egy védőre, egy középpályásra és egy csatárra még mindenképpen szükség van Angyalföldön, mert hiába térne vissza féléves olaszországi kitérő után Kenesei Krisztián, klubja, az Avellino a jelek szerint nem engedi el.

A Vasas a következő összeállításban lépett pályára: Borszéki – Balog Zs., Pandur, Unierzyski, Tóth A. – Kincses, Pavicsevics (Kiss M.), Tandari (Somorjai), Németh N. (Odrobéna) – Lázok, Mundi (Piller).

Legfrissebb hírek

Videó: brutálisan letarolta ellenfelét a kapus, félbeszakadt a mérkőzés

Spanyol labdarúgás
3 perce

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
1 órája

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
1 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
2 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2 órája