Két testnevelő segíti a vezetőedző munkáját

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2008.01.10. 01:01
Címkék

A szombati orvosi vizsgálat után hétfőtől napi két edzéssel készül a Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi FC. A fennállása óta legjobb idényét záró együttes vezetőedzőjének, Prukner Lászlónak két testnevelő tanár, Bali Péter és Dovigyel Csaba segíti a munkáját. A csütörtökig szabadságot kapó brazilok, André Alves és Leandro da Silva, valamint a Németországba igazoló Dusan Vasziljevics mellett Mező Tamás sem kezdte el a munkát. A Rákóczi saját nevelésű, 33 éves védője – érvényes szerződése ellenére – visszavonul, ugyanakkor az őszi idény nagy részét operáció miatt kihagyók közül Petrók Viktor, Kovácsevics Róbert és Pest Krisztián elkezdte az edzéseket. Radics Zsolt továbbra is hiányzik, a szerbiai légióst ugyanis decemberben ismét megműtötték.

Egyetlen új arc tűnt fel a keretben, Nemanja Nikolics – a Kaposvölgye VSC labdarúgójának játéka a Ligakupa decemberi sorozatában nyerte el Prukner László tetszését. Átigazolása ügyében a két somogyi klub közel áll a megegyezéshez. A következő héten újabb brazil és szerb játékos érkezik tesztelésre – tudtuk meg Illés János ügyvezető elnöktől.

Kialakult a csapat programja is: január 23-tól hét mérkőzés és két teremtorna szerepel a műsoron. Az ellenfelek között három horvát és egy szlovén első osztályú csapat is található, melyekkel Kaposváron randevúzik majd a Rákóczi. Szóba jött egy februári egyhetes isztriai edzőtáborozás, ám csak akkor lesz utazás, ha a hazai időjárás ezt indokolttá teszi.

Legfrissebb hírek

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
5 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
18 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
44 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája