Fisichella a befutó a Force Indiánál

2008.01.10. 23:20
Címkék

Úgy tűnik, teljessé vált a 2008-as Formula–1-es rajtlista, a Force India ugyanis bejelentette, hogy Adrian Sutil mellett Giancarlo Fisichella lesz a versenyzője. Így már csak a Super Aguri hivatalos bejelentésére kell várni, bár a japán kiscsapat vezetői jelezték, minden bizonnyal a Szato Takuma, Anthony Davidson páros marad autóikban.

Vijay Mallya, az utóbbi években Jordan, Midland és Spyker néven is futó gárda új tulajdonosa csütörtökön Indiában jelentette be, hogy a Renaulttól távozó Fisichella és a Toro Rossót elhagyó Vitantonio Liuzzi csatlakozik az istállóhoz, utóbbi tesztpilótaként.

„Barcelonában és Jerezben több versenyzőt is kipróbáltunk, végül úgy döntöttünk, hogy Fisichella és Liuzzi lesz a mi emberünk – mondta Mallya. – Fisichella érett, elismert, rutinos versenyző, aki a csapat vezére lehet, és sokat tanulhat tőle Sutil is.”

A sokak által Flavio Briatoréhoz hasonlított Mallya elárulta, máris rengeteg pénzt fektetett a csapatba, amelynek 250 fős mérnöki gárdája éjt nappallá téve dolgozik Mike Gascoyne műszaki vezető irányításával. Az üzletember szerint két fontos cél lebeg a Force India előtt: felülmúlni a Spyker tavalyi teljesítményét (ami egy pont), valamint elkerülni a konstruktőr-világbajnokság utolsó helyét.

A Force India bejelentése után Christian Klien állás nélkül maradt, ráadásul az osztrák versenyző korábbi posztját is betöltötték a Hondánál. A japán csapat a Williams versenyzői állását tavaly felmondó Alexander Wurzcal kötött szerződést, az osztrák tesztpilóta és tartalék versenyző lesz Ross Brawn istállójában.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
20 perce

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
35 perce

Antonelli alatt megadta magát a Mercedes – Azeri Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
47 perce

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
51 perce

India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

Kerékpár
1 órája

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
1 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
1 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2 órája