Az olimpia a tét

L. Á.L. Á.
2008.01.10. 23:20
Címkék

Az olimpia a tét szlogen jegyében öt sportág, az asztalitenisz, a cselgáncs, a kajakkenu, az öttusa és a vívás képviselői fogtak össze egymással. Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy a szövetségek egymást támogatva népszerűsítsék sportágaikat, és felkeltsék a szurkolók figyelmét a hazai rendezésű versenyekre.

Mint a csütörtöki sajtótájékoztatón az érintett szövetségek elnökeitől (Benedek Fülöp – asztalitenisz, Tóth László – cselgáncs, Baráth Etele – kajak-kenu, Császári Attila – öttusa, Gémesi György – vívás) megtudtuk: az idén mind az öt sportág házigazdája lesz olimpiai kvalifikációval, illetve az olimpiai részvétellel kapcsolatos nemzetközi versenynek. Az asztaliteniszezők az olimpiai világselejtezőt (május 8–11.), a cselgáncsozók a Hungária-kupa női Világkupa-viadalt (február 16–17.), a kajak-kenusok a Mol Világkupát (június 6–8.), az öttusázók az MVM-világbajnokságot (május 29–június 3.), míg a vívók két rangos viadalt, a Westend női párbajtőr (január 18–20.), illetve a Gerevich–Kovács–Kárpáti férfi kard Grand Prix-t rendezik meg ebben az esztendőben.

A sorból sajnálatos módon kimaradtak a teniszezők, akik hamarosan 15 nemzet részvételével a női Fed-kupa euroafrikai zóna 1. csoportjának küzdelmeit rendezik meg január 30. és február 2. között, ám mint a sajtótájékoztatón megtudtuk: az olimpiai „ötös” nem zárt csoport, várják a fehér sport képviselőinek csatlakozását is a kezdeményezéshez.

Az olimpia a tét program keretén belül nyereményjátékot is rendeznek. Azok a szurkolók, akik az öt sportág rendezvényeiből legalább háromra jegyet váltanak, és a versenyek helyszínén a kezdeményezés mottójával ellátott pavilonban jegyüket felmutatva érvényesítik gyűjtőfüzetüket, sorsoláson vesznek részt, amelyen értékes díjakat lehet nyerni.

Az összefogás és a játék is azt a célt szolgálja, hogy minél több sportszerető látogasson ki a versenyekre, és buzdítsa a magyar sportolókat az olimpiai kvalifikáció elérésében.

Legfrissebb hírek

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
3 perce

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
19 perce

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
54 perce

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
1 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
1 órája

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2 órája