Ukrán sztárok jönnek

KERTÉSZ ATTILAKERTÉSZ ATTILA
2008.01.06. 17:53
Címkék

Mégsem lesz a Nyíregyháza Spartacus labdarúgója Bogdan Apostu, aki három Ligakupa-mérkőzésen is szerepelt, s két gólt rúgott. A román játékos ugyanis, miközben tárgyalt a nyíregyháziakkal, egy izraeli klub ajánlatát fogadta el, miután harmincezer euró (hét és fél millió forint) aláírási pénzt, továbbá nyolcezer eurós (kétmillió forintos) fizetést ajánlottak neki, amivel pedig képtelen versenyezni a nyíregyházi csapat. A Spartacus csatárgondjai így továbbra sem oldódtak meg, ezért a vezetők ismét azon dolgoznak, hogy minél előbb minőségi támadót igazoljanak. Sikeresnek mondható a nyíregyháziak buzgolkodása, hiszen az elmúlt hetekben már Takács Tamással, Illyés Dániellel és Kovács Bélával is egyezségre jutottak.

Hír még Nyíregyházáról, hogy a napokban a Dinamo Kijev vezetőivel eredményes tárgyalásokat folytatott a klub, s együttműködési szerződést írtak alá, amelynek eredményeként a jövő hét végén öt kijevi labdarúgó érkezik a szabolcsi megyeszékhelyre. Nevekről egyelőre nem esett szó, ám szerencsére a korábban a Spartacusban futballozó és jelenleg a Dinamo keretéhez tartozó Farkas Balázs aligha lesz az érkezők között. Az európai futball elitjébe tartozó ukrán klub ígéretet tett rá, hogy az ötven éve épült városi stadionban rendezendő nyári jubileumi gálamérkőzésre az első csapatával érkezik.

Legfrissebb hírek

PL: Crystal Palace–Liverpool

Angol labdarúgás
1 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
10 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
10 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
19 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
30 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
56 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája