Szenzációs győri bravúr

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 17:53
Címkék
Fantasztikus játékkal újabb bravúros győzelmet aratott a BL-ben a Győri Audi ETO KC. A bajnoki ezüstérmes együttes a BL-címvédő Slagelse otthonában is végig vezetve, okosan és fegyelmezetten kézilabdázva diadalmaskodott.

A győri kapuban nem Pálinger Katalin (a közelmúltban betegeskedett, de már meggyógyult), a válogatott első számú kapusa kezdett, hanem Herr Orsolya, a keret másik kitűnősége, aki a találkozó elején szinte minden lövést hárított. Ezzel igazolta, hogy jól döntött Konkoly Csaba edző, amikor a csoportrangadón neki szavazott bizalmat. A kapusnak sokat segítettek alaposan felkészített társai, akik sok lábmunkával, fegyelmezetten védekeztek. Az igazsághoz tartozik, hogy Cecilie Leganger, a norvég válogatott legendás játékosa szintén tudásához és hírnevéhez méltóan védett (sokak szerint a világ legjobb kapusa címért ma Pálinger, Leganger és a román Luminita Dinu-Hutupan vetélkedhet). A csata a remek védekezés jegyében, közepes iramban zajlott, a 10. percig a Győr három, a Slagelse egy gólt lőtt.

A győri átlövési kísérletek vérszegények és eredménytelenek voltak, ugyanakkor a bejátszásokat és a betöréseket jól fejezte be Ana Djokics és Vérten Orsolya. Az Audi ETO már 10–7-re is vezetett, s vezéregyénisége továbbra is Herr volt, aki az első félidőben 21 lövésből 13-at védett. Játéka láttán joggal nyílt tágra a dán szurkolók szeme. A folytatásban is jól csatázott a Győrben Tomori Zsuzsa, Aurelia Bradeanu és Vérten. Bradeanu főleg támadásban parádézott, vagyis újra megmutatta, miért hosszabbította meg szerződését újabb két évvel az Audi ETO. Herr Orsolyát a 44. percben lehívta Konkoly Csaba edző, aki Pálingert küldte a kapuba (14–18). A másik oldalon Leganger újabb büntetőt és ziccereket védett, a győri támadásoknak pedig Tomori lett a motorjuk. Az ő lövőrepertoárjából nem készült fel tökéletesen a norvég kapus, akinek társai közül mezőnyben főleg Maja Szavics és Ana Batinics játszott kiemelkedően. A szlovák válogatott egykori klasszis jobbszélsője, Katarina Mraviková látványos, trükkös lövéssel becsapta Legangert, és a hajrá 23–19-es győri vezetéssel kezdődött.

Ezt már nehezen bírta idegekkel Anja Andersen, aki a tenyerére vastag tollal felírta és megmutatta a bíróknak a kiállítások és a büntetők arányát. A német játékvezetők ezt zokon vették, és piros lapot mutattak fel a már játékosként is különcségéről elhíresült edzőnek. Közben 24–19-re nőtt a győri előny, és a Slagelsének már csak egy gólra maradt ideje és ereje.

Az ETO újabb szenzációs bravúrral folytatta diadalmenetét, szeptember óta sorozatban 19. győzelmét aratta. A BL-ben továbbra is százszázalékos a csoportgyőztes Győr, az osztrák Hypo (Südstadtban is megverte az orosz Togliattit) és a Valcea.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
20 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
6 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
7 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
7 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik