Négy között a Statisztika

(S. D.)(S. D.)
2008.01.05. 00:36
Címkék

„Az első három mérkőzés után 2–1-re kell vezetnünk” – mondta Téglás Péter, a Statisztika edzője a Fotoprix elleni ETTU-kupa-negyeddöntő előtt. Az élet pedig igazolta a mester szakértelmét. Li Bin az első összecsapáson kikapott a spanyolok legjobbjától, Vang Ting-tingtől, a kötelező győzelmekből az elsőt Póta Georginának kellett hoznia. Európa-bajnokunknak nem is okozott gondot a Sara Ramírez elleni első két szett megnyerése – ekkor azonban felrémlett a belgrádi Eb képe, amelyen a spanyol búcsúztatta Pótát. Ramírez a magyar tenyeresére kezdett szerválni, és ez elég volt a döntő játszma kiharcolásához. Az idegek csatáját Póta bírta jobban, 9:9 után két pontot szerezve nyert, s miután Pergel Szandra simán elintézte Carla Nouwent, a negyeddöntő megnyeréséért játszhatott. Ting-tinget ellenben megszorítani sem tudta – a Stat minden reménye így Bin maradt. A 19 éves magyar lány hátrányból fordított, négy szettben megverte Ramírezt, és a Statisztikát juttatta a négy közé.

Eredmény a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
5 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
9 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
22 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
32 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
41 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
53 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája