Ez a Spurs nem az a Spurs

I. SZ.I. SZ.
2008.01.05. 00:36
Címkék

Nem az elmúlt hetekben mutatott teljesítménye alapján tartják az NBA egyik legjobb csapatának a San Antonio Spurst, amely minden bizonnyal nem nyerte volna meg a bajnokságot a tavaszszal a közelmúltban nyújtott produkciójával. A gárda az elmúlt egy hónapban tíz mérkőzést játszott, hatot elveszített, mintha évközi pihenőt tartana az alapszakaszban. Legutóbb Denverben járt pórul Gregg Popovich együttese (amelyből hiányzott a sérült Manú Ginóbili), három ponttal kapott ki a Nuggetstől, amelyet úgy vezetett győzelemre Allen Iverson, hogy a héten egyetlen edzésen sem vett részt. A coloradóiak hátvédjének négyéves kisfia hatalmasat esett egy korlátról, és mivel a zsebében volt mindkét keze, az arcát ütötte meg. Több plasztikai műtétre is szüksége volt/lesz, apja pedig fontosnak tartotta, hogy a legnehezebb napokban mellette maradjon – Iverson játékán mindenesetre nem látszott meg a kihagyás. A Nuggetsnek kellett a győzelem, hogy maga mögött tartsa az Északnyugati csoportban a Portlandet, amely kétszeri hosszabbítás után nyert Chicagóban. A Blazers az elmúlt 16 mecscséből 15-öt megnyert.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
10 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
12 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
20 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
21 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
29 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
41 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája