Csendes vereség

KÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.01.05. 00:36
Címkék
Az alapszakasz utolsó mecscsén a liga egyik legjobbja, a Vienna Capitals volt az Alba Volán ellenfele, amely jobb csapat, mint a magyar bajnok, s ez meg is mutatkozott péntek este – még ha nem is eredményezett nagy különbséget.

A szlovén csatár megjött.

Aztán gyorsan kiment.

Matic Kralj érkezéséről beszéltek az óév utolsó napjaiban, aztán a kanadai Kurt MacSweyn és a szlovák Michál Stastny kitessékelése után felgyorsultak az események. A szélső csütörtök délután írt alá, péntek este pedig már új társaival együtt melegített a Vienna elleni meccs előtt, bár arra nem maradt energia a nagy rohanás közepette, hogy a neve is felkerüljön a 94-es szám alá, így ott nagy fekete téglalap éktelenkedett. Ennél fontosabb, hogy Kralj volt az első, akit a büntetőpad felé irányított a néhány pillanattal később az Alba alapvonalán formás piruettet produkáló Jelinek bíró. Öt a négy ellen a Capitals fél percen belül Hetényi Zoltán kapujába talált

– Kralj így legalább visszajöhetett.

A Vienna láthatóan más kategória, mint a Volán, s ezt nem csupán a cikázó csatárai, hanem népes drukkerhada is bizonyítja. A kezdés előtt embert próbáló feladat volt utat találni a sok sárga mezes között, akik a bejárat, majd a melegedő bevétele után az egyik kapu mögött táboroztak le. A meglepő látvány az Alba-szurkolótábor hangját is elvette egy időre, a gól meg a játékosok harci kedvét lohasztotta le, azaz nem sok mosolyognivaló akadt, hacsak az nem, hogy az osztrák csapat egyik médiamunkása egy egész fogassal jelent meg a sajtópáholy közepén, kitámasztandó a lábát…

Aztán kissé magukhoz tértek a fehérvári hokisok, ám akkor a bírók tettek keresztbe, egy veszélyes támadás végén például úgy ítéltek, hogy az egyik kék mezes saját magától esett hanyatt – pluszok volt a morgásra, hogy néhányan egyenesen úgy vélték, a pakk közben túljutott a gólvonalon –, majd nem sípoltak, amikor a Vienna felszabadítása akkora túlütés lett, mint egy ház. Bezzeg a túloldalon rögtön befújták ugyanezt, ami szabályszerű, de azért érezni lehetett enyhe ellenszelet…

Nem sokkal később viszont kisebb csoda történt: az Alba harmadik sora egyenlített, Gröschl Tamás ügyes passza és Vaszjunyin Artyom még szebb lövése nyomán.

A szünet után azonban Pascal Rheaume alkotott: előbb okosan takarított maga körül, ami azonnal kamatozott, hiszen szempillantással később a kapuvas alá ágyúzott. Harciasságban nem volt hiány, két elpackázott Volán-helyzet után például Kovács Csaba püfölte a kispadot, majd hordágy kellett az egyik pórul járt Viennajátékosnak, a következő buli pedig egy kettétörő ütő repülésével zárult.

A végére némi kakaskodás meg egy kihagyhatatlannak tűnő, mégis kihagyott Volánhelyzet maradt – a két pont viszont odalett.

Legfrissebb hírek

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
12 perce

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
27 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
57 perce

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
59 perce

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
1 órája

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
1 órája

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
1 órája

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik