Távozott a Fraditól Németh Helga

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.01.04. 01:23
Címkék
A nap szenzációja: Németh Helga bejelentette: elhagyta a Ferencvárost.

Ha a Fradival, a női bajnokcsapattal vagy Németh Helgával (34 éves), a világ egyik leghíresebb kézilabdázójával történik valami, az rendszerint érdekes, olykor pedig szenzációszámba megy. Most mindkét jelzőt kiérdemlő bejelentés történt: csütörtökön felbontotta az úgynevezett amatőr szerződését a hajdani válogatott jobbátlövő és a Budapest Bank-FTC.

A sportág klasszisa a harmadik évadot töltötte a népligeti szakosztályban, amelyben a múlt nyár óta nem csupán játéktudását, hanem edzői tehetségét is kamatoztatta. A női válogatottnál másodedzősködő Zsiga Gyula mester segítőjeként vállalt feladatokat a 2007–2008-as évadra átalakuló, fiataladó együttesben, és jól megértette magát mind társaival, mind a csapat szakmai vezetőivel.

Akkor hát, miért a hirtelen búcsú?

Az egyik legfőbb oknak a Ferencváros kisebb-nagyobb pénzügyi gondjai tetszenek. Ez kényes kérdés, amelyről senki sem beszél szívesen, ugyanakkor megkerülhetetlen, hiszen befolyásolja a játékosok hangulatát, biztonságérzetét, s ezáltal mindennapi életét. A zöld-fehérek edzője, Zsiga Gyula néhány héttel korábbi eseményeket is felidézett, amikor Németh Helga távozásának okairól kérdeztük.

„Amikor a válogatottal visszaértem a világbajnokságról, fura légkört tapasztaltam a Fradiban, amelyben távollétemben Helga vezette a tréningeket – mondta. – Úgy tetszett, a lányok nem pörögtek, nem lelkesedtek úgy a munkáért, mint korábban, s miként én ezt elvárom. Elmondtam nekik, ha akadnak is gondok, én mindig a maximumot nyújtom, és ezt kérem tőlük is. Aztán megkérdeztem, ki az, aki ezzel nem tud azonosulni, egyetérteni. Egyedül Németh Helga jelezte, hogy nem ért egyet. A többiekkel ezután is motiváltan, nagy lelkesedéssel dolgozunk, készülünk a soros BLfeladatokra, mert belátjuk, ez a dolgunk. Németh Helga kiválását sajnáljuk, de az élet megy tovább, és ez az eset nem okozhat törést a Fradi életében, törekvéséiben.”

Szívesen meghallgattuk volna a kitűnő átlövőt is, ám nem sikerült őt elérnünk (véleményének természetesen később is helyt adunk).

A Budapest Bank-FTC ügyvezető elnöke, Maglódi Lajos nem titkolta szomorúságát, hogy a klubnak meg kellett válnia egyik legjobbjától.

„Nem vitás, hogy sokat köszönhet az FTC Németh Helgának, aki példaképe volt fiatal tehetségeinknek – mondta az elnök. – Tudását, tapasztalatát játékosként és edzőként is hasznosította, és ezzel sok mérkőzésen kulcsszerepet játszott. Az utóbbi hetekben azonban egyre ritkábban váltotta be a hozzá fűzött reményeinket. Mind a pályán, mind a kispadon akadtak gyengébb napjai, ezért arra kértem, beszéljük meg, mi a baj. Ez meg is történt, mindketten őszintén elmondtuk, ami a lelkünket nyomja, majd abban maradtunk, hogy elválnak útjaink.”

A Fradiban az edző régi-új segítője Szarka Éva lett, aki már Németh András munkáját is támogatta, s aki az utóbbi években az utánpótlás-nevelésben is jeleskedett.

Legfrissebb hírek

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
1 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
7 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
8 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
16 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
24 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
37 perce

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
49 perce

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik