Hazai esélyek a szerdai angol meccseken

2008.01.01. 16:40
Címkék
Angliában négy mérkőzésre kerül sor szerdán, ezek érdekessége, hogy három olyan összecsapás van köztük, amelyeken a házigazda lényegesen esélyesebbnek tűnik. A legélesebb küzdelem a Newcastle–Manchester City mérkőzésen várható, amit az is igazol, hogy az előző idényben ugyanebben a szereposztásban a vendégek 1–0-ra győztek, és az őszi meccsüket is az akkor pályaválasztó manchesteriek nyerték meg 3–1-re.
A másik három találkozó közül a Liverpool–Wigan összecsapáson a legvalószínűbb a hazai siker. Nem csupán a két csapat helyezése közti különbség miatt, hanem mert a közelmúltban minden párbajukat a Liverpool nyerte meg, az előző szezonban otthon 2–0-ra , az ősszel idegenben 1–0-ra győzött. A Blackburnnek sem okozhat különösebb gondot a Sunderland lebirkózása, már csak azért sem, mert legutóbb 2–0-s veréssel küldte haza, sőt az ősszel idegenben is felülkerekedett 2–1-re. Nehéz helyzetben van a Bolton–Derby mérkőzés mindkét résztvevője, ám itt is a rendező látszik jobbnak. Legutóbb a 2001–02-es kiírásban találkoztak ugyanebben a leosztásban akkor a „kosok” 3–1-el vitték el a pontokat, de az ősszel Derbyben 1-1-et játszottak.

Ugyanezen a napon Skóciában is rendeznek mérkőzéseket. A Dundee United–Hearts összecsapás mindkét résztvevője huzamosabb ideje gyengélkedik. A házigazda a legutóbbi három mérkőzését egyaránt elbukta, míg a látogatók a legutóbbi öt mérkőzésüket veszítették el zsinórban. Az egyik negatív sorozat tehát mindenképpen megtörik. Az előző pontvadászatban ugyanebben a szereposztásban a vendégek győztek 1–0-ra amiért az ősszel a Dundee 3–1-es idegenbeli sikerrel vágott vissza.

Nagy küzdelmet ígér az Aberdeen–Invernes párharc. Az előző szezonban ugyanebben a leosztásban kétszer kerültek szembe egymással, mindkétszer 1–1-es döntetlenre végeztek. A mostani idényben is kétszer randevúztak, mindkétszer az Aberdeen bizonyult jobbnak. A Ligakupában házigazdaként győzött 4–1-re, míg a bajnokságban idegenben nyert 3–1-re. Árnyalja azonban a képet, hogy az Invernes a legutóbbi hét tétmérkőzéséből hatot megnyert, ebben az időszakban egyedül a Falkirknál hasalt el. A Kilmarnock–Falkirk párviadal résztvevői közel azonos erőt képviselnek. Az előző idényben kétszer is megmérkőztek egymással ebben a szereposztásban, mindkétszer a Kilmarnock győzött, a Ligakupában 3–0-ra, a bajnokságban 2–1-e, az ősszel fordított felállásban 1–1-re végeztek. A látogatók jó formába lendültek, a legutóbbi három mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
1 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
1 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
1 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2 órája