Műfűre vitték a legjobbakat

Vágólapra másolva!
2008.01.03. 23:56
Címkék
tavaszom nem sikerült jól, mégis akkor kerültem külföldre, és így nemigen ment a beilleszkedés. Az edzőm sem bízott bennem, egyszer voltam kezdő, máskor legfeljebb tíz perceket kaptam, így pedig nehéz bizonyítani. Nekem nem okoz gondot a korai kezdés, hiszen december harmincadikáig rendszeresen edzettem Hollandiában, tehát csupán néhány napot hagytam ki. Szeretném összeszedni magamat, az egy évvel ezelőtti formámat elérni, hiszen az élet megy tovább, és itt ismét visszaszerezhetem az önbizalmamat, és megmutathatom, nem felejtettem el futballozni.”Hrepka Ádám feltűnően soványnak tűnt, ezt Garami József is megjegyezte, de kiderült: a csatár éppen a súlyánál van, azaz ezúttal ez csak a látszat. Rá korlátlanul számíthat a mesteredző, hiszen Bori Gábor távozásával, illetve Hrepka Ádám érkezésével változatlan marad a keret létszáma. Erről már Domonyai László klubigazgató beszélt az irodájában, miközben a játékosok szedelőzködtek, hogy teljes edzőfelszerelésben szállhassanak fel a Budafokra tartó buszra. Az igazgató elmondta, a csapat a január nagy részét itthon tölti, majd 28-án elutazik a törökországi Antalyába, ahonnan február 5-én tér haza. Négy edzőmérkőzés vár ott a kék-fehérekre, játszanak az osztrák Sturm Graz ellen, egy német másod- és egy dél-koreai első osztályú csapattal, a negyedik ellenfél még nem biztos, de minden bizonnyal román együttes lesz. A hazatérés után az MTK megküzd a szlovák Artmediával, a Szolnokkal, Ligakupa-mérkőzésen a Vasassal és az Újpesttel, és ezután következik a bajnokság tavaszi rajtja Székesfehérváron. Domonyai László szerint a Sándor Károly Akadémiáról is érkezik két-három ígéretes tehetség, Ők Agárdon alszanak, de a felnőttekkel edzenek, és ott is ragadhatnak. Megjegyzendő: három éve éppen Hrepka Ádám, két esztendeje pedig Németh Krisztián került így az első csapat keretébe. „Tavaly ilyenkor meg voltam győződve róla, hogy a miénk a legjobb csapat a magyar mezőnyben, a rossz tavasz miatt mégsem nyertük meg a bajnokságot – mondta befejezésül a klubigazgató. – Most nem magunkat érzem a legjobbnak, mégis nagy esélyt látok a bajnoki cím megszerzésére. Fiataljaink roppant tehetségesek, ráadásul azzal, hogy a posztokon igazi versenyhelyzet alakult ki, a csapat morálisan is nagyot lépett előre.”Mintegy húsz perccel később Budafokon az MTK megkezdte az élvonal első idei edzését. A csodálatos műfű tökéletesen megtisztítva várta a vendégeket: a halálra fagyott gondnok, aki egy Szibériából hazatérő hadifogolyra emlékeztetett, elmondta, hajnali négykor kezdték a munkát egy traktorossal, amikor a hőmérő még mínusz tíz Celsius-fokot mutatott. Meg is lett az eredménye, de szemlátomást nem kis áldozat árán… Ezen a pályán bajnoki mérkőzést is lehetne rendezni, annyira tökéletes az állapota – bár lenne még vagy tucatnyi ilyen az országban!Az MTK játékosai mintegy másfél órán keresztül élvezték rajta a mozgást: bemelegítettek, cicáztak, játszottak egymással, majd futottak is néhány kört.Kezdetnek nem volt rossz.
Legfrissebb hírek

Műkorcsolya Eb: Nika Egadze áll az élen a férfiaknál a rövid program után

Téli sportok
5 perce

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
14 perce

Franciaország 14 gólos győzelemmel mutatkozott be a kézi Eb-n

Kézilabda
29 perce

Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

Magyar válogatott
45 perce

Női válogatottunk ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól

Vízilabda
1 órája

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
1 órája

Magyari Alda: Nem akarom elvesztegetni az időt, amit a gyermekemmel tölthetek

Vízilabda
1 órája

Két utánpótlás-válogatott játékost vett kölcsön a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik