Loki, Milan: sikeresek

A futballmájus idehaza a zsi nórban harmadszor bajnok Debrecenről, külföldön a hetedik BL- illetve BEK-trófeáját megnyerő Milanról szólt. Mint azt látni fogjuk, sok mindenben hasonlít a két együttes (bár talán még lelhetünk árnyalatnyi különbségeket): elsősorban is megérdemelten hódították el a vonatkozó címeket, és rászolgáltak minden létező elismerésre. Ugyanakkor ha az újságíró történetesen kiskora óta épp Nyíregyháza- és Juventusszurkoló, és a DVSC-ről önkéntelenül is bizonyos húsipari termékek, a Milanról pedig leginkább dallamos olasz káromkodások jutnak az eszébe, akkor kicsit nehezebb a dolga, amikor dicshimnuszt kell zengenie az – úgymond – ősi ellenfelekről. Bár kissé idegenkedik a dologtól, ezennel ígéretet tesz, hogy elszántan veti rá magát a billentyűzetre, már csak azért is, mert neki magának szintén kedves emlékei vannak a tavaszról, elvégre szíve csücskei ugyancsak éppen bajnokok lettek, még ha csak hazájuk másodosztályában is.

Kezdjük talán az utcahosszal győztes, triplázó Debrecennel, amely összesen kétszer kapott ki az egész 2007-es tavaszi idényben, és amelynek szezonbeli utolsó találata tökéletes esszenciáját adta annak, hogy – hazai szinten – mitől is olyan jó csapat. A záró fordulóban, a Sopron elleni hazai fiesztán, tízezer néző előtt, 1–1-es állásnál Dombi Tibor beadását Dzsudzsák Balázs fejelte vissza, Sándor Tamás pedig hat méterről a jobb alsó sarokba helyezett – ezzel nyert 2–1-re a Loki. A nevek mindent elárulnak. Három saját nevelésű, válogatott focista, ketten közülük már hazatértek a cívisvárosba, a harmadik pedig minden bizonnyal tízegynéhány év múlva teszi majd ugyanezt – remélhetőleg sikeres pályafutás végén. Debrecenbe ugyanis érdemes visszatérni: rend van és béke, emellett tudatosabban építik a csapatot, mint Kisteleki István az MLSZ imázsát. A klub legújabbkori ikonját, Sándor Tamást pedig külön is érdemes magasztalni, hiszen az Illés Béla visszavonulása után maradó űrt ő tölti be a magyar futballban, bizonyítva, hogy ésszel, szívvel és tehetséggel akkor is lehet kiemelkedően focizni, ha a test már kevésbé bírja a terhelést.

Milánónak is megvan a maga Sándor Tamása, illetve inkább Illés Bélája, hiszen a szeretett csapatát soha el nem hagyó (sőt fiának a legendás hármas számú mezt már most lestoppoló) Paolo Maldini neve örökre öszszekapcsolódott a piros-feketékkel.

A 39 esztendős hátvéd májusban nyolcadik BL-fináléját játszotta (2008-ban a csúcsot jelentő kilencedikre készül), és az ötödiket nyerte meg Athénban, visszavágva a ’Poolnak a két évvel korábbi zakóért – akkor, mint emlékezetes 3–0-s előnyről bukta el a döntőt a Milan. Az öreg Paolo mellett Olaszország „Horváth Ferencét”, minden, a lesszabályt oktató szakvideó örökös főszereplőjét, a magyar kedvenchez hasonlóan bitangul gólérzékeny, cserébe minden találatát estében szerző Filippo Inzaghit is meg kell süvegelnünk ugyanitt: elvégre a 2–1-re megnyert athéni döntő mindkét Milan-gólját ő szerezte, pedig a meccs előtt edzőjén, Carlo Ancelottin kívül legfeljebb a közeli rokonság kívánta őt a kezdőbe.

Hiába, Carlo Ancelotti (aki a Juvénál eltöltött két dicstelen idény után került Milánóba, így még nehezebb róla elismerőleg szólni), szintén remekül épít csapatot: jobban ismeri játékosait, mint egyszeri magyar középhátvéd a szlovák tippmix tétlapját, hiszen a BLgyőztes csapat magja (nevezetesen kilenc játékos a kezdő tizenegyből) akkor már négy esztendeje játszott a keze alatt...

Ha valami beárnyékolhatja a milánóiak parádés menetelését, az az, hogy a 2006-os itáliai bundabotrány után valami csoda folytán épp csak annyi büntetőponttal sújtották, amennyivel még pont befértek a BLmezőnybe – persze ezt egy Juveszurkolónak legfeljebb annyi alapja van felemlegetni, mint Furulyás Jánosnak menedzsertankönyvet írni...

Ami pedig a jövőt illeti, a rendre remek tavaszt produkáló Debrecen most is lőtávolon belül van a honi bajnokságban, a Milan pedig a Serie A-ban csak szenved, de a BL-ben remekül menetel, azaz nincs kizárva, hogy nemcsak a debreceni és a milánói, de a 2007-es és a 2008-as esztendő is hasonlít majd egy kicsit egymásra.