kapitányt állította ki. De hogy tíz emberrel miért kötelező összeroppanni, azzal senki sem törődött… Máltának visszavágtunk (2–0), idegenben sikerült legyőzni Lengyelországot (1–0), csak az örök fanyalgók nyavalyogtak, hogy utóbbi is csak edzőmérkőzés, nem úgy, mint Moldova ellen: a korábban Kisinyovnak is nevezett Chisinauban hasonló szégyen érte a magyar futballt, mint Máltán: sima 3–0, persze nem ide. A görögök elleni hazai vereség pedig (1–2) azt jelentette, az Eb-selejtezőcsoport első három helyezettje (Görögország, Törökország, Norvégia) ellen nulla pontot szereztünk, két gólt „eszkábáltunk” össze, miközben tizenhatot kaptunk, így minden eddigi idők legszörnyűbb selejtezőbeli erdményét produkálva a hatodik helyen zártunk. A kérdés tehát még mindig adva van: jobb volt 2007, mint 2006? Ciprus, Montenegró, a nyár elején négy nap alatt beszedett hat gól, a moldovai megaláztatás azt mondatja velünk, nem nagyon. Az olaszok, a lengyelek legyőzése, a közönség szimpátiája a fiatal magyar csapat iránt: hogy igen, van előrelépés. Ám akadnak, akik azt jósolják: amíg és ahogy most Kisteleki István MLSZ-elnök kapitány után kutat, az sokfelé viheti a magyar futballt – csak éppen felfelé nem…
