A szép játék győzedelmeskedett

A statisztika is a Barcelona sikerét ígérte: a katalánok 78. alkalommal fogadták az „ősi ellenség” Real Madridot, 44 esetben győztek, míg a vendégek mindössze 17-szer (16 döntetlen született – a hazai pálya arrafelé rengeteget jelent). Hasonlóak az arányok a fővárosi összecsapásokon: Madridban az eddigi 77 meccsen 49 Real-siker mellett egyformán 14-14 ikszet és Barca-sikert rögzítenek a futballhistóriás könyvek.

A találkozó előtt nem sokkal kiderült, hogy a mostanában zilált lelkiállapotú Ronaldinho (gyengébb formája miatt megtalálták a katalán hívek, kikezdte a sajtó, és edzője, Frank Rijkaard sem állt ki mellette teljes mellszélességgel) bekerült a kezdőbe, miként a sérüléséből felépülő Deco is, Thierry Henry és Bojan Krkic pedig a padon ült. Hiányzott viszont Lionel Messi, aki legutóbb Valenciában, a simán, 3–0-ra megnyert bajnokin szenvedett izomsérülést.

A másik oldalon is volt egy sérüléséből felépülő klasszis, nevezetesen Guti, ám ő csak a kispadon kapott helyet, s az utóbbi hetekben egyre jobb formába lendülő Júlio Baptista futott ki a gyepre.

Az El clásicón Ruud van Nistelrooy került először helyzetbe, igaz, méteres lesről indult, és bár a labdát nem neki szánták, fújni kellett volna, de Mejuto González csak leste, mi lesz az akcióból, nem sípolt, a támadó azonban tiszta helyzetben nem találta el a kaput. A bíró ezután kompenzált, nem adott sárga lapot Gabriel Militónak, pedig járt volna neki Robinho leterítéséért, a szabadrúgásból Wesley Sneijder csavart Pepe fejére, de a védő bólintását Víctor Valdés fogta – mindazonáltal rögzítettük: a nyitány perceiben a Real Madrid volt nyugodtabbb és kezdeményezőbb.

A félidő feléig kellett várni, hogy feltűnjön: a Barca is a pályán van, Ronaldinho villant, de Samuel Eto'o lövését blokkolták a bekkek, majd Iker Casillas mentett remek kifutással a kameruni elől.

Aztán jött a ziccer.

A sztárok árnyékában meghúzódó, de a futballínyencek kedvencének számító Andrés Iniesta teremtett helyzetet Ronaldinho előtt, de ő előbb (a labdát) a kapusba, majd egy védőbe rúgott nagyot.

Izzott a Camp Nou, hiszen pörgött a házigazda, ám elhalkult az aréna, amikor Júlio Baptista és Ruud van Nistelrooy a levegőben varázsolva a labdával kényszerítőzött, és hiába ügyelt hat védő a két madridira, Júlio Baptista az év egyik legszebb akciója végén a bal felső sarokba bombázott. Megjegyzendő: a brazilra nem volt szüksége Fabio Capellónak tavaly, a játékos így az Arsenalban szerepelt kölcsönben, s most (is) bizonyította, hogy a legnagyobbak között a helye.

Feljebb tolta hadállásait a hátrányba kerülő Barcelona, igaz, arra azért felhívta a figyelmet Frank Rijkaard, hogy a védelemnek nem szabad túlságosan fellazulnia – hiszen erre spekulált a Madrid.

A várt nagy rohamok azonban elmaradtak, mert bár a Barca birtokolta többet a labdát, úgy festett, nincs meg a nyerő stratégia, mintha a hazaiak nem kapták volna meg a kellő útmutatást, miképpen kellene gólt lőni.

Elmaradt a taktikai értekezlet? Vagy az összejövetelen rajzfilmeket nézegettek?

Elképzelést alig lehetett felfedezni a csak néhány helyzetig jutó Barcelona futballjában.

Ellenben az önbizalommal telve futballozó vendégek igencsak rákaptak a játék ízére: passz sarokkal, hazaadás mellel és hasonló finomságok szerepeltek a menüben, Robinho már a kapust is kicselezte, majd tizenegyest akart kiharcolni, midőn úgy tett, mintha Rafael Márquez felborította volna.

Ment, ment előre a katalán csodacsapat, és mivel az idő előrehaladtával szükség volt arra is, hogy a szélsőhátvédek is felzárkózzanak a támadáshoz a zártan védekező Reallal szemben, minden hazai labdavesztés gólveszélyt okozott a Barca kapuja előtt, a villámgyorsan kontrázó madridiak kihasználva, hogy mezőnyi terület nyílik előttük a rohanásra, többször is a barcelonai tizenhatosig robogtak, de csak helyzetig jutottak.

Az összegzés? A Barcelona fantasztikus csapat, de még nála is erősebb tizeneggyel találkozott.

A hazaiaknak volt tíz jó percük, a vendégeknek pedig egy álomszerű támadásuk – ez utóbbi mindent eldöntött.