Most a stadion fontos

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.12.20. 00:36
Címkék

Úgy tűnik, a korábbi hírekkel ellentétben az Echo Investment mégsem nyújtotta be anyagát az Üllői út és a Könyves Kálmán körút által határolt hat plusz két hektáros terület hasznosítására kiírt állami pályázatra, de ajánlatot tett egy új FTC-stadion felépítésére. A lengyel cég ugyan a december 3-i határidőig befizette a 400 millió forintos ajánlattételi biztosítékot, de hivatalos közleményében azt írta, nem tudná sikeresen teljesíteni a tender további feltételeit. Pedig hétfő délután több, hivatalosnak számító fórumon is az jelent meg, hogy az Echo Investment versenybe szállt a brit Scarborough Ltd.-vel, de azóta cáfolat érkezett az ügyben.

A lakóparkok, kereskedelmi és szórakoztató központok, irodaházak és szállodák építésére szakosodott vállalat álláspontját az Echo-Building Ingatlanhasznosító Kft. ismertette a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiírt pályázattal kapcsolatban.

Az „anyavállalat” egyik fontos csoportjának számító társaság kiemelte: kész arra, hogy 3 501 700 000 forintot fizessen az ingatlanért, és 5 038 500 000 forintra egészítené ki az összeget, ha társberuházóként részt vehetne az új stadion felépítésében. Az aréna ugyanezen a földterületen lenne, de nem a mostani elhelyezésben. Az Echo Building azonban igényt tartana arra a jogra, amely biztosítaná a jelenlegi létesítmény lebontását. Az új stadion felépítéséig az Echo Building természetesen biztosítaná a futballcsapatnak a jelenlegi aréna használatát, egyúttal elvárja, hogy ne a mostani létesítmény modernizálásában kelljen szerepet vállalnia, és a 25 évre szóló létesítményhasználati jogra sem kíván szerződést kötni. A cég 20 ezer férőhelyes, UEFA-szabályzatnak megfelelő stadiont építene. Továbbá vállalná a labdarúgóklub köztartozásainak törlesztését, igaz, ennek fejében megszerezné a mostani stadionhoz kapcsolódó használati jogokat. Az Echo Building nem kíván részvényeket vásárolni a futballszakosztályt működtető zrt.-ben, ugyanakkor öt plusz öt évre szóló, 126 millió forintos támogatói szerződést kötne azzal a feltétellel, hogy a csapat két éven belül kerüljön vissza az élvonalba, és őrizze is meg ott a helyét. A cég 2008. március 31-ig tartja fenn ajánlatát.

Ismert, a KVI 3 470 600 000 forintos nettó árat szabott meg limitként, ez az áfával együtt 4 164 720 000 forint. Az ajánlati biztosítékot beszámítják a győztes pályázatba, de a mostani helyzetben az Echo sem veszítette el a pénzét. Az ingatlanokat együttesen értékesítik, a limitárnál nem lehet kevesebbet ígérni. A pályázat győztesének legalább másfél milliárd forintot kell átutalnia a létesítményhasználati jog megváltásért a részvénypaketthez hasonló fizetési móddal. A Ferencvárosi Torna Club 1991. szeptember 5-én 25 évre szóló használati jogot szerzett a területre.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
4 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
29 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
44 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
59 perce

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik