Pénzzé teszik a kapust

Vágólapra másolva!
2007.12.19. 19:31
Címkék

Meggyógyult Balogh János, a DVSC-TEVA labdarúgója. A 25 éves kapus a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzésen sérült meg, ám szerencsére nem szakadtak el a bokaszalagjai, s akár már holnap elkezdhetné az edzéseket. Ám könnyen lehet, hogy az egyszeres válogatott kapus nem Debrecenben kezdi meg a felkészülést. Híreink szerint ő is azok közé a labdarúgók közé tartozik, akiket eladna a klub. Balogh János elmondta, még nem tárgyalt a vezetőséggel, ám hallotta, hogy Ibrahima Sidibe és Aco Sztojkov mellett ő a harmadik olyan játékos, akinek eladása után jelentős bevételre számítana a DVSC. „Nem zavarna a váltás, hiszen tudom, nem NB III-as csapatnak kínál a vezetőség – mondta Balogh János. – Őszi teljesítményem alapján joggal hihetem, hogy külföldre akarnak eladni. Egyelőre azonban nem a távozás gondolatával foglalkozom, hanem készülődök az ünnepekre.”

Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
5 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
5 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
5 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
6 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
6 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik