Nem emlékszik a törésre

2007.12.19. 19:31
Címkék

A sokáig felejthetetlen csatát hozó Brendon-UPC-ZFEger–TEVA-VasasPlaket Vodafone Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján a bemutatásnál, illetve az első ráúszásnál még a vízben láthattuk Kiss Csabát, aki számára azonban már az első negyed első felében véget ért a büntetődobásokig elhúzódó összecsapás.

A válogatott balkezes nem önszántából hagyta el a medencét, eltörte ugyanis az alkarcsontját. Gerendás György, az Eger edzője elmondta, játékosa sem emlékszik rá, mikor történhetett a baleset, volt egy kemény helyzet, ütközés, valószínűleg akkor tört el a keze. Az eset után még felúszott a támadáshoz – kevesebb mint három és fél perccel a kezdés után Nyéki Balázs megszerezte a hazaiak első gólját –, eközben már fájdalmat érzett, majd a visszaúszásnál ez erősödött, és cserét kért.

Utóbb derült ki, hogy a 29 esztendős pólósnak eltört a keze. Kiss Csabát hétfőn megoperálták, alkarcsontját nyolc csavarral rögzítették. Orvosi szakvélemény szerint egy hónapig vízbe sem mehet, de utána is csak úszhat, majd később paszszolhat, lőhet, a teljes kihagyás nagyjából két hónap lesz. Az Egernek tehát nélkülöznie kell játékosát a Szeged elleni LENkupa-negyeddöntő mindkét mérkőzésén, a Magyar Kupa négyes döntőjén, sőt továbbjutás esetén a LEN-kupa első elődöntőjét, valamint a bajnokság tavaszi szezonjának hat fordulóját, közte a Domino és a Szeged elleni rangadót is ki kell hagynia.

Természetesen minden kulcsjátékos elveszítése problémát okoz egy csapatnak, Kiss Csaba helyzete annyiban speciális, hogy hiába bő az Eger kerete, egy balkezes vízilabdást lényegesen nehezebb pótolni. Igaz, a Vasas egyetlen balkezessel (Heinrich Dáviddal) lett tavasszal bajnok, a válogatottban viszont három ilyen pólóst szerepeltet Kemény Dénes. Egerben Kiss mellett még Császár György balkezes, de Gerendás edző nem aggódik, játékosa a Vasassal szembeni kupamecscsen sem volt túl sokat vízben, mégis nyerni tudtak.

„Hál’ istennek elég stabil a keretünk, megpróbáljuk megoldani a pótlását – mondta a szakember. – Igazából az a gond, hogy már megszoktuk a két balkezessel való játékot, nehéz lesz őt helyettesíteni, de valahogyan megtaláljuk a megoldást. Adott esetben Biros Péter, Hegedüs Gábor, Nyéki Balázs és Aaron Feltham is játszhat a helyén.”

Legfrissebb hírek

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
12 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
16 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
40 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
41 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
44 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
44 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
53 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
59 perce