Éremmel nyitott

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.12.19. 19:31
Címkék
Élete első felnőttvilágversenyén ezüstérmet nyert Kovács Emese, ezzel a debreceni rövid pályás Európa-bajnokság egyik legkellemesebb meglepetését szerezte. A 200 méter pillangó döntőjében méltó ellenfele volt a világcsúcsot elérő lengyel Otylia Jedrzejczaknak.

Már a debreceni kontinensvia dal előtt is az éremesélyesek között emlegették. Edzője, Fehérvári Balázs és a szövetségi kapitány, Kiss László is. Ilyenkor nem szokott sikerülni semmi: vagy a nagy akarás vagy az esélyesség terhe bénítja meg a versenyzőt. De nem Kovács Emesét!

A Jövő SC 16 esztendős úszója már a 200 méter pillangó előfutamában elképesztő iramot diktált, de amit aztán a döntőben produkált... Nos, attól még a későbbi győztes Otylia Jedrzejczak is megijedt – a lengyel klasszis legalábbis ezt állította az eredményhirdetés után, hozzátéve: Kovács Emeséből a szám legnagyobb klaszszisa válhat.

„Otylia a példaképem, így aztán kissé furcsa, hogy egy ilyen nagy úszó mondja ezt rólam, persze örülök neki – reagált Kovács Emese. – Sokat kell még dolgoznom, hogy igazán jó legyek kétszáz méter pillangón, de azt hiszem, jó úton járunk. A célunk az volt, hogy dobogós legyek, boldog vagyok, hogy végül ezüstérem lett belőle.”

A fiatal úszó valóban gyilkos iramot ment a táv első felében, éppen úgy, ahogyan azt a verseny előtt edzőjével eltervezték.

„Emese igazi sportember lett ebben az évben – mondta Fehérvári Balázs. – Maximálisan végrehajtja az utasításokat, teljes mértékben alkotótárs az edzéseken és a versenyeken.”

Partnere volt Kovács Emese Jedrzejczaknak is, hiszen kijelenthető: ha a magyar lány nem kezd be ennyire az első százon, a lengyel versenyző nem úszik világcsúcsot.

Az első felnőttversenyen elért második hely új világot nyitott meg Kovács Emese számára: az eddig kevésbé ismert úszónak Debrecenben bizony már az aláírásgyűjtők rohamával kellett szembesülnie.

„Hihetetlen volt! Tőlem kértek autogramot! A közönség fantasztikus volt, később, a száz pillangón már azért is küzdöttem, hogy döntőbe jussak, és még egyszer úszhassak előttük” – árulta el a Jövő SC versenyzője.

Ha Kovács Emese a jövőben is ugyanilyen elhivatottsággal dolgozik, egészen biztos, hogy az elkövetkező években sokszor látjuk még őt dobogóra lépni.

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
4 perce

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
12 perce

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
25 perce

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
34 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
49 perce

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
1 órája

Ez egy ilyen nap? Redzic Damir klubja is menesztette edzőjét – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik