Mintha megállt volna az idő

SZ. GY.SZ. GY.
2007.12.15. 00:27
Címkék

Noha a legendás berni Wankdorf Stadiont a földig rombolták, hogy a helyén vadonatúj, a 2008as Európa-bajnokság mérkőzéseinek is helyet adó aréna épülhessen, a hajdani pálya egy jelképes darabját a svájciak megőrizték az örökkévalóságnak. Az új stadion, a Stade de Suisse mellett avatták fel csütörtökön azt az emlékművet, amely a régi pályát idézi fel, s egyben műalkotássá teszi az 1954-es világbajnokság döntőjének híres óráját és eredményjelző tábláját, amely oly jellegzetesen ott van minden egykori fényképen, filmfelvételen. A hatalmas óra, amelyből eredetileg kettő volt az egykori Wankdorf Stadion keleti és nyugati tornyán, most felújítva, hozzáértők által restaurálva emlékeztet a berni létesítmény történetének leghíresebb mérkőzésére, az 53 esztendővel ezelőtti Nyugat-Németország–Magyarország (3:2) világbajnoki fináléra, amelynek eredménye immáron örökre ott virít a hatalmas svájci Longines órán. Az avatóünnepségre meghívták a nagy összecsapás egy-egy résztvevőjét, német részről Horst Eckelt, a magyar Aranycsapat tagjai közül pedig Buzánszky Jenőt. Buzánszky Jenő örömmel képviselte a valamikori futballhősöket Bernben, ahol egyébként egy másik nagyon híres magyar vonatkozású mecscset is rendeztek egykor: a Benfica–Barcelona BEK-döntőt 1961ben, amelyen a három magyarral felálló katalán csapat ugyancsak 3:2-re kapott ki. A drámaiságot fokozta, hogy két korábbi vb-döntős, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán szerezte a Barca góljait…

Legfrissebb hírek

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
7 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
20 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
38 perce

Magyar aranyérem az ökölvívó Eb-n!

Ökölvívás
39 perce

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
42 perce

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
57 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
1 órája