Alonso nyomdokain

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.12.15. 00:27
Címkék
Napokkal azután, hogy Fernando Alonso bejelentette, visszatér a Renault-hoz, a McLaren is lépett: a franciáktól távozó Heikki Kovalainent szerződtette a kétszeres világbajnok helyére.

A McLaren-istálló pénteken be jelentette, hosszú távú szerződést kötött Heikki Kovalainennel, aki így 2008-ban – és azután – Lewis Hamilton csapattársa lesz. A Renault-tól érkező finn egymás után a második évben lép Fernando Alonso helyébe. Tavaly a francia team tesztpilótájából lett versenyző, miután a kétszeres világbajnok a McLarenhez igazolt, és most, hogy a wokingiakkal szerződést bontó spanyol visszament a Renault-hoz, neki is váltania kellett.

Kovalainen Hamiltonhoz hasonlóan újoncként vágott neki a 2007-es szezonnak, és a gyatra idénykezdet után belelendült, az esős Japán Nagydíjon például Kimi Räikkönen támadásait visszaverve a második helyen ért célba. Sokak szerint mégis Pedro de la Rosa tesztpilóta előléptetése lett volna az ideális megoldás, de az, hogy csütörtökön a spanyol Mutua Madrilena biztosítótársaság bejelentette szakítását a McLarennel, jelezte: nem Alonso honfitársa a befutó.

„Több lehetőségünk is volt, de a legjobb párost akartuk. Ezért döntöttünk úgy, hogy Heikki legyen Lewis csapattársa – mondta Martin Whitmarsh, a McLaren igazgatója. – Mindketten kiváló újoncidényt zártak, motiváltak, és szenvedélyesen nyerni akarnak. A legfontosabb, hogy az autón kívül is tökéletes legyen a munkaviszonyuk, amellett, hogy a pályán jobb teljesítményre késztetik egymást.”

A Ron Dennis elnök szabadsága alatt az istálló ügyeit intéző Whitmarsh nem véletlenül emelte ki a két pilóta közötti kapcsolatot, az idén ugyanis Alonso és Hamilton viszálykodása is közrejátszott abban, hogy a McLaren az egyéni világbajnokságot is elbukta.

„Rajtam múlik, milyen viszonyt építek ki a csapattal, de az első tapasztalatok azt mutatják, örülnek nekem, úgyhogy nem lehet probléma – mondta Kovalainen, aki Mika Häkkinen és Kimi Räikkönen után viszi tovább a wokingiak finn vonalát. – A leglényegesebb, hogy mindkét versenyzőt egyenlőként kezelik, aminél több nem is kell. Nem vagyok híve a politikai játszmáknak, és az sem aggaszt, hogy Fernandóval zátonyra futott az istálló kapcsolata. Ehhez nekem semmi közöm.”

Kovalainennek köszönhetően 2007-ben – az F1 történetében először – a finn pilóták szerezték a legtöbb pontot egy idényben: Räikkönennel együtt 140-ig jutottak, míg a britek Hamiltonnal, Jenson Buttonnal és David Coultharddal „csak” 139ig. Azzal, hogy a Jégember a Ferrarinál maradt, Kovalainen pedig a McLarenhez került, jó esély van az ismétlésre.

Pénteken az utolsó előtti mozaikkocka is a helyére került, így már csak az a kérdés, ki lesz Adrian Sutil csapattársa a Force Indiánál – a gárda decemberre ígérte a döntést, amelynek kedvezményezettje a Giancarlo Fisichella, Christian Klien, Vitantonio Liuzzi hármasból kerül ki.

Legfrissebb hírek

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
10 perce

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
13 perce

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
44 perce

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
49 perce

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
1 órája

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
1 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
1 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik