Legjobbjukért hajtanak

T. A.T. A.
2007.12.14. 00:20
Címkék

Szalay Balázs és Bunkoczi László akkor lenne elégedett, ha javítani tudna eddigi legjobb eredményén (21. hely – 2005), vagyis az első 20 között végezne a január 5-én rajtoló Dakar-ralin. Ezt a tizedik sivatagi show-jára készülő pilóta mondta el a Mol Dakar Team csütörtöki sajtótájékoztatóján. A navigátor, Bunkoczi hozzátette, számára ez a viadal annyival rosszabb, mint az első volt, hogy akkor nem tudta, mire számíthat, most viszont igen. És az idei Dakar az utóbbi évek legkeményebb viadalának ígérkezik. Márpedig egy nehéz Dakaron gyorsan menni bizony kockázatos. A csapat színeiben egy év kihagyás után tér vissza a Szaharába az eddigi két viadalát sikeresen teljesítő motoros, Varga Ákos, rajta kívül egy romániai (Emanuel Gyenes), egy szerbiai (Gabor Sagmeister) és egy szlovák (Jaroslav Katrinak) motorosnak is szervizhátteret biztosít az alakulat. A versenykamiont ezúttal is Darázsi Zsolt vezeti.

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
2 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
11 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
50 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
1 órája