Három másodpercen múlott

KÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.09. 23:14
Címkék
Gyorsan meglógott a Graz, de a Volán visszakapaszkodott, ám a temérdek játékmegszakítás után az ezeket a szituációkat kiprovokáló osztrák csapat nyert – pillanatokkal a találkozó vége előtt.

Amilyen bizonytalanul csoszogott be Várhidi Péter, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a protokollkezdéshez, olyan magabiztos volt kezdetben az Alba Volán hátul. A fehérváriakban látszólag maradt egy kis keménykedhetnék a Villach elleni pénteki csata után, mert Rob Hisey durva bánásmódban részesült a magyar kapu mögött – jóllehet a Graz 26-osát nem véletlenül pécézték ki. Két hete ő volt, aki ütője tollával pimasz módon kanyarított a jobb felsőbe Budai Krisztián válla felett a hosszabbításos vereség alkalmával (3–4). Amúgy a Graz azóta nem remekel, a Klagenfurt csarnokában kapott hetes óta Larry Sacharuk már nem edző, csak szaktanácsadó, azaz ahogy a Volán, a Graz kispadja mellett is ideiglenes tréner állt vasárnap este: Énekes Lajos azonban utoljára e minőségében, mert a Volán osztrák kalandjában kis szünet következik a Pannon-kupa miatt, utána pedig már Ted Sator lesz a főnök. A Graz szerzett előnyt: korábban egy akció végén Budai fő a biztonság alapon ráfeküdt a pakkra, legközelebb viszont kitette, de a 99ers játékosai feljebb tolódtak, s ezután hiába mentett a kapus kétszer is óriási bravúrral, harmadszor már nem ő nyert… Sőt néhány perccel később már kettő volt közte, ám a második felvonás során a Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor duó egyenlített, majd heves tűzijáték alakult ki a Graz ketrece előtt – így aztán ha szakaszokban is, valóban meccs kerekedett a sok-sok piszkálódás, bodicsek, akasztás jellemezte gyürkőzésből. Később is mindig akadt játék két bunyó között, amely fárasztotta a feleket (főleg a mieinket), de mindenki úgy vélte: hosszabbítás jön. Ivo Jan volt az egyetlen kivétel, ő ugyanis még a legvégén is iparkodott, s a Volán ketrece előtt hirtelen keletkező káoszból beemelte a győztes gólt. Három másodperccel a dudaszó előtt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik