Győzelemmel debütált

T. A.T. A.
2007.12.09. 23:14
Címkék

Több mint kétszáz induló és körülbelül húszezer néző – mindez azt bizonyítja, hogy érdeklődésben nem volt hiány az idény utolsó futama, a Start Autó Mikulás-rali iránt. A versenyzők pedig arról is gondoskodtak, hogy a hűvös idő ellenére forró hangulatot teremtsenek Veszprém környékén. Az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős először próbálta ki murván a Peugeot 207 S2000-est, és a debütálás ennél jobban nem is sikerülhetett volna, hiszen a hétszeres abszolút bajnok 3.7 másodperccel (!) megelőzve Botka Dávidot, megnyerte a viadalt. „Jó volt újra itthon versenyezni, az pedig már csak hab a tortán, hogy murván autózhattunk – mondta ifjabb Tóth János. – A köd miatti ötven-hetven méteres látótávolság megnehezítette a dolgunkat, a hosszú egyenesekben csak tippelni lehetett, hol vannak a kanyarok, de éppen ez jelentette a kihívást…” A nap legfőbb vesztese Turán Frigyes volt, aki két szakasszal a vége előtt még vezetett, utóbb azonban technikai okok miatt a pálya szélére kényszerült.

Legfrissebb hírek

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
6 perce

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
22 perce

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
38 perce

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
44 perce

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
1 órája

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
1 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
1 órája

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
1 órája