A pálya ördögei

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.12.08. 23:42
Címkék
Egy világbajnoki ezüstérem miatt egyik futballnemzetnek sincs oka sopánkodni, hacsak nem Brazíliáról van szó, ahol egy elveszített vb-döntő után valósággal gyászba borul az ország. A tétel hatványozottan igaz lehet 2014 nyarán, amikor a brazilok adnak otthont a csúcseseménynek. Megnéztük, kik lehetnek azok, akik hazai pályán vb-aranyig vezethetik a selecaót.

Bármelyik tinédzsernek becsületére válik, ha nevét az internetes keresőbe beírva négy századmásodperc alatt egymillió-kétszázezer találatot kapunk. Népszerűségét látva joggal irigykedhetnek a kortársak, de nyomban tegyük hozzá, a szóban forgó 18 esztendős fiatalember ismertségén sokat lendített 2007. augusztus 2-a, amikor többek között a Chelsea, a Liverpool, a Juventus és az Internazionale vezetőit elszomorítva az AC Milan ajánlatára mondott igent. Nem kevesebb mint 22 millió euróért (5.5 milliárd forintért) vette meg a BL-győztes olasz csapat a brazil Internacionaltól.

No nem mintha Alexandre Pato csak a szerződés aláírásától került volna egy szempillantás alatt a figyelem középpontjába. Háromévesen kezdett futsalozni, hogy aztán hamarosan nagypályán is bizonyítsa tehetségét. Még csak ismerkedett a betűkkel és a számokkal az iskolapadban, amikor a dél-brazíliai Paraná állam futballberkeiben már másról sem lehetett hallani, mint a kölyök elképesztő cselsorozatairól és bombagóljairól. A Ronaldinho-, Kaká-, Robinho-szintű klasszisokon edződött szakemberek már ekkor tudták, csiszolatlan gyémánttal van dolguk.

Bár Alexandre Pato – szülővárosa, Pato Branco után kapta művésznevét – a Gremióba vágyott, szülei tanácsára tizenkét évesen mégis az Internacionalnál kötött ki, innen pedig egyenes út vezetett a korosztályos válogatott öltözőjéig. Kitűnt a társai közül, klubcsapatában és a nemzeti utánpótlás-együttesekben is meccsről meccsre nagyszerűen teljesített. Azon az augusztusi délutánon pedig az átigazolással új fejezet kezdődött az életében.

Mivel Alexandre Pato alig múlt tizennyolc, 2014-ben huszonöt évesen talán ő tehet a legtöbbet azért, hogy a selecao hódítsa el a vb-trófeát. Főleg, ha olyan társai lesznek, mint a köztudatba a fókacsellel berobbanó, nála másfél évvel idősebb Kerlon, aki a Cruzeirónál pallérozódik. Rá is bármelyik pillanatban lecsaphat valamelyik európai sztárklub, akárcsak a brazil élvonaltól búcsúzó Corinthiansból erősítő Lulinhára, aki hármójuk közül a legfiatalabb, hiszen 1990. április 10-én látta meg a napvilágot.

Massimo Moratti, az Internazionale elnöke nagyon csalódott volt, amikor hosszas fáradozása ellenére Alexandre Pato végül a városi rivális piros-feketékhez kötelezte el magát. A meghiúsult üzlet után csak akkor könnyebbült meg, amikor játékosmegfigyelői azzal jelentkeztek Dél-Amerikából, hogy megtalálták az eredeti kiszemeltet is felülmúló tehetséget „Tintahalacska” személyében – a Lulinha becenév ugyanis ezt jelenti. Nem véletlen, hogy nem az Inter Lulinha egyetlen kérője, az európai élklubok sorban állnak érte, és készek egymást túllicitálni.

Ugyan Alexandre Patót és Kerlont is számtalanszor hasonlították már Ronaldinhóhoz, a párhuzam leginkább Lulinha esetében helytálló. Akár a Barcelona játékmestere, ő is vérbeli irányító, akinek egy-egy látványos trükkért nem kell a szomszédba mennie, remek érzékkel hozza helyzetbe társait, és ha kell, maga fejezi be az akciókat.

S ha már Ronaldinhót említettük: a Barca most 27 esztendős sztárja a 2014 nyarán rendezendő vb idején már harmincnégy esztendős lesz, így nincs kizárva, hogy szerepel majd az idén a tornán, de a taktika már aligha rá épül. Az akkortájt 32 éves (aranylabdás) Kaká és 41 éves Rogério Ceni viszont már most üzent: előbbi a csapatkapitányi karszalagra, utóbbi pedig az első számú kapus titulusára pályázik.

Most még korai lenne Lulinhát, Alexandre Patót és Kerlont mágikus triónak nevezni, vagy a selecao 2002-es diadalában döntő érdemeket szerző Ronaldinho, Ronaldo, Rivaldo hármassal egy lapon említeni, mindenesetre egy biztos: ha a várt ütemben fejlődnek, lehet rájuk építeni 2014-ben, sőt már négy évvel korábban, a dél-afrikai vb-n is megmutathatják magukat a válogatottban.

A 184 milliós Brazília persze leginkább annak örülne, ha a nemzeti csapat hét esztendő múlva hazai környezetben nem a hatodik, hanem címvédőként már a hetedik világbajnoki címéért szállna harcba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik