Mladen Lambulics aranyat akar

K. K.K. K.
2007.11.26. 18:34
Címkék

Noha a társaknak nem annyira sürgős, neki már nincs sok ideje arra, hogy aranyérmet szerezzen. Az MTK rutinos védője, a harmincöt esztendős Mladen Lambulics immár három éve mindig olyan fiatal társaságban szerepel, amely az utolsó fordulókig versenyben van a bajnoki címért, ám a szezont mégsem az élen zárja. Nos, ha az MTK nyer Sopronban, akkor négy ponttal megugrik a Honvédtól, s ha Mladen Lambulicson múlik, ebből az előnyből már a szezon végéig nem is enged. „Ki tudja, lesz-e még lehetőségem aranyérmet nyerni – mondta Mladen Lambulics. – Ebben a korban már nem mehet biztosra az ember, lehet, hogy egy, kettő vagy akár fél év múlva is véget érhet a pályafutásom. Szerencsére kifogástalan állapotban vagyok, nem akadályoz semmiféle sérülés, de nekem már nem szabad türelmesnek lennem, bajnokságot szeretnék nyerni az idén. Tavaly öt ponttal előztük meg a Debrecent a télen, a tavasszal viszont hibáztunk, és elbuktuk az első helyet. Akkor még rutintalan volt a társaság, ám az idén már tapasztaltabb a gárda, ezért fontos, hogy Sopronban győzzünk, és ha ismét előnnyel telelünk, ezúttal nem adjuk át az első helyet.”

Legfrissebb hírek

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
17 perce

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
45 perce

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
1 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
2 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2 órája