Dupla tripla dupla

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.11.25. 00:56
Címkék
Washingtonban két tripla duplának is tapsolhatott a közönség, de az igazi katarzist a bostoniak élték át: a Celtics és a Lakers meccse a régi időket idézte.

Négy és fél éve nemlátott pár harcot vívott egymással a Washington–Golden State mérkőzésen Caron Butler és Baron Davis: mindketten zseniálisan játszottak, és tripla duplával zárták a mérkőzést. Davis 33 ponttal, 15 gólpasszal és 11 lepattanóval vezérelte a Warriorst 123–115-ös győzelemre a fővárosban.

Butler 26 pontja, 11 lepattanója és 10 asszisztja ellenére sem lehetett felhőtlenül boldog, hiszen hat győzelem után kapott ki ismét együttesével. A térdműtét miatt három hónapra kidőlő Gilbert Arenas távollétében egyébként is nagyobb a teher Butler és Antawn Jamison vállán (Jamison 30 ponttal és 12 lepattanóval zárt).

Davis, a meccs hőse büszke volt a Golden State játékára, az idényt gyengén kezdő kaliforniai gárda egyre jobb formát mutat. Az irányítóban ugyanakkor maradt némi hiányérzet, szerinte nagyobb fegyvertény lett volna az oaklandiak győzelme, ha Arenas is ott van a pályán az ellenfél soraiban – igaz, akkor korántsem biztos, hogy nyer a Warriors.

A teljesség kedvéért: legutóbb 2003. február 23-án fordult elő, hogy egy meccsen ketten is tripla duplát értek el, az Orlando–New Jersey összecsapáson Tracy McGrady, illetve Jason Kidd mutatott be parádést teljesítményt.

McGrady azóta a Houstont erősíti, csapatával a legutóbbi játéknapon Miamiba látogatott, ahol az idén elsőként testközelből tapasztalhatta, hogy van még fantázia a 2006-os bajnok Heat játékában. Az idény során első hazai győzelmét arató Miamiban ezúttal Shaquille O’Neal volt igazán elemében, a feldobásnál megszerezte a labdát, majd az első houstoni támadásnál a legszebb napjaira emlékeztető mozdulattal blokkolta Tracy McGrady kísérletét. Ez a pár perc meghozta a kedvét, és a meccs végéig lehengerlő volt, 26 ponttal és 14 lepattanóval járult hozzá a Heat 98–91-es győzelméhez. Mindkét eredménye egyéni idénycsúcs, mint ahogy csapattársa, Dwyane Wade 31 pontja is.

A zsinórban hat meccset elveszítő Houstonhoz hasonlóan korábbi csapata, a Lakers sem járt szerencsével keleti kirándulásán. Ám a 107–94-es vereségnél sokkal jelentőségteljesebb volt a körítés: Bostonban telt ház előtt fogadta a Celtics a Lakerst, minden egyes sikeres hazai megmozdulást fülsiketítő hangorkán kísért, visszatértek a nyolcvanas évek.

Az 1984 és 1987 között három nagydöntőt egymás ellen játszó riválisok – abban az évtizedben nyolc bajnoki címen osztoztak – előtt itt a lehetőség, hogy ismét felvegyék a harcot, amelyet az NBA történetének legnagyobb rivalizálásaként emlegetnek. Az elmúlt években csak a múltja miatt volt presztízse a Celtics és a Lakers mecscseinek, ezúttal viszont egyértelmű volt: jövője is van a párharcnak.

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
15 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
32 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
44 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
55 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
58 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
1 órája

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
1 órája