Nem foglalkoznak a kiesés lehetőségével

S. G.S. G.
2007.11.23. 23:30
Címkék

Immár egyértelmű: a leg utóbbi szezonban elért ötödik hely jóval várakozáson felüli bravúrszereplés volt. A Vasas ebben az idényben nem tudta megismételni mindezt, s a korábbi hatszoros bajnok egyre inkább a kiesőzóna felé sodródik. Főként, ha most Nyíregyházán is veszít…

Szóba került már, hogy kieshet a Vasas az élvonalból?

Soha egy pillanatra sem, eszünkbe sem jut, hogy ezzel foglalkozzunk – mondta Mészöly Géza vezetőedző. – Ehelyett mindenki arra készül, hogy megszerezzük a létfontosságú három pontot Nyíregyházán. Sajnos ezen az őszön rosszul alakultak a dolgaink, többször volt balszerencsénk, a játékoskeret is meggyengült, s különösen idegenben okoztunk csalódást szurkolóinknak. Jó lenne az utolsó fordulóban megszerezni első győzelmünket vendégként.

Hol kellene állnia csapatának a tabellán?

Legalább a nyolcadik helyen. Tudom, hogy a klub hagyományait figyelembe véve ez is messze elmarad az elvárhatótól, de ez a keret most ennyire lehet alkalmas. Nem véletlen, hogy a télen alaposan átalakul csapatunk. Lesz, akit kölcsönadunk, s olyan is akad, akitől megválunk. Sikeres tavaszban bízunk, épülnek a műfüves pályák, tulajdonosunk megteremti a feltételeket az előrelépéshez, és nekünk kötelességünk örömet szerezni szurkolóinknak. Mondjuk a kupagyőzelemmel s persze azzal, hogy az NB I-ben minimum a középmezőnyben végzünk.

Ehhez győzni kellene Nyíregyházán.

tan készülnek, átérzik a találkozó fontosságát, és remélem, az akarásnak most meglesz a gyümölcse

Legfrissebb hírek

Videó: brutálisan letarolta ellenfelét a kapus, félbeszakadt a mérkőzés

Spanyol labdarúgás
6 perce

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
1 órája

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
1 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
2 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2 órája