Három év vagy semmi

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.11.20. 23:21
Címkék
Carlos Ghosn, a Renault igazgatója csak akkor engedi meg Flavio Briatorénak, hogy szerződtesse Fernando Alonsót, ha a spanyol három évre kötelezi el magát. A jelek szerint a versenyző sorsáról szerda helyett csak december elején döntenek.

Flavio Briatore hétfőn magabiz tos rádiónyilatkozatában kijelentette, hogy Fernando Alonso sorsa szerdáig mindenképpen eldől. A Renault csapatvezetőjének főnöke, Carlos Ghosn azonban kedden támadásba lendült, a következő feltételt szabta a kétszeres világbajnoknak: vagy három évre aláír, vagy nem kell.

Ez azért érdekes, mert Briatore korábban a kétéves szerződésnek is örült volna. Ám ahogy a riválisok bejelentették 2008-as párosításukat, úgy fogytak a kérők, és a francia istálló már-már egyedül maradt. Ghosn szerint csak a hosszú távú megállapodásnak van értelme, ám Alonso biztosra veszi, hogy legkésőbb 2010-ben a Ferrari pilótája lesz, ezért egy-két esztendőnél tovább sehol sem akarja elkötelezni magát.

„Fernando biztos benne, hogy a Ferrari őt akarja, de én ennek nem látom értelmét – mondta Briatore. – A Scuderiánál 2009 végéig marad Kimi Räikkönen, és a mai Formula–1-ben nem szabad két ilyen kvalitású versenyzőt egy csapatban versenyeztetni. Kell egy ász és egy olyan társ, aki mellette a konstruktőrök világbajnokságában gyűjtögeti a pontokat.”

Briatore hetekkel ezelőtt már határidőt adott Alonsónak, akkor nem történt semmi, de a pilóta és a Renault tovább tárgyalt. A jelek szerint a hétfőn megszabott szerdai bejelentés is elmarad. Alonso egyik közeli ismerőse közben a spanyol El Mundo Deportivónak azt mondta, hogy a kétszeres világbajnok még több mint két hétig vár a döntésével.

„Még ráér, tizenöt nap kell ahhoz, hogy minden kiderüljön. Az, hogy kinél jelentették be a jövő évi párosítást, semmit sem számít, márciusig bárki lecserélheti a versenyzőit. Fernando egyéves megállapodást akar, és egyáltalán nem fél tőle, hogy szerződés nélkül marad” – mondta az ismeretlen ismerős.

A tizenöt napos határidő december első hetében jár le, a Renault kémügyi tárgyalását december 6-án tartják meg Monte-Carlóban. Alonso barátja arra nem tért ki, hogy a meghallgatásnak és az esetleges ítéletnek hatása lesz-e a versenyző döntésére.

Briatore közben Nelsinho Piquet-t méltatta, az ugyanis biztosnak tetszik, hogy az egyik Renault-ban a brazil ül majd újoncként. „Nelsinho tavaly Hamiltonnal csatázott a GP2 bajnoki címéért – mondta Briatore. – Nagyon nagy tehetség, az év meglepetése lehet.”

Ami a Renault idei pilótáit illeti, Heikki Kovalainen várhatóan a McLarenhez szerződik Alonso megüresedett helyére, míg Giancarlo Fisichella a Force Indiával egyeztetett decemberi tesztidőpontot.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
1 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
32 perce

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
41 perce

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
1 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
9 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik