Szertefoszlottak az álmok

Lassan kőbe is véshetjük: a Skonto Stadion elátkozott hely. Persze aligha az aréna puszta létezése, esetleges negatív kisugárzása a gondok legfőbb forrása, mindamellett 2003. szeptember 10-e után újabb magyar válogatott vérzett el a rigai gyepen. Jó négy éve a Gellei Imre irányította A-csapat bukott orra Európa-bajnoki selejtezőn Maris Verpakovskisban és társaiban (1–3), ezúttal pedig a Róth Antal vezette U21-es együttes ballagott le vesztesen a játéktérről.

A lényegen jottányit sem változtat, hogy Bogdán Ádám kiállítása dacára – a vasárnapi partival ellentétben – anno esély sem volt a győzelemre, a vereséggel a korosztályos válogatott továbbjutási esélyei ugyanis gyakorlatilag elporladtak, függetlenül attól, hogy a keddi Fehéroroszország–Szerbia találkozó a hagyománynak ellentmondóan, ám a pillanatnyi papírformának megfelelően hazai sikert hoz-e.

A 2009-es svédországi nyolccsapatos fináléért folyó selejtezők első fázisából a tíz csoportgyőztes mellett a négy legjobb második is továbblép, az „érdemesek” később páros meccsen döntik el, melyik hét csatlakozhat az automatikus részt vevő svédekhez. A rigai 0–1 után a magyar gárda San Marino és Szerbia legyűrése esetén 15 pontot gyűjthet a kvintettben, ami kevésnek tűnik az üdvösséghez – kevésbé patetikusan: a versenyben maradáshoz.

„Ez nagy biztonsággal kijelenthető” – erősítette meg a felvetést Róth Antal szövetségi edző.

A magyar együttes a 21. perctől emberhátrányban játszott: az egy röviden hazafejelt labdára lecsapó, így gólhelyzetben kilépő lett támadóval szemben szabálytalankodó Bogdán Ádámot habozás nélkül kiállította Anthony Buttimer játékvezető.

„Hasonló játékrendszerű és stílusú csapatok találkoztak, gyűrtük egymást, kiegyensúlyozott mérkőzés volt Bogdán Ádám kiválásáig – értékelt Róth Antal. – A helyzetek alapján így is volt esélyünk a győzelemre. Akárcsak a fehéroroszok ellen otthon, ezúttal is egy szöglet után kaptunk gólt, márpedig ezekre a szituációkra fel lehet készülni, és elvileg fel is készültünk... Elgondolkodtató: korábban nem volt jellemző ránk ez a fajta figyelmetlenség. Amikor elkezdjük a munkát egy korosztályos csapattal, két szempont alapján vonunk utóbb mérleget: az eredményesség és a nevelés aspektusából. Előbbit illetően nem volt részünk sok örömben, és a tapasztalatok szerint az utóbbiban is van javítanivaló. A játékossá válás folyamatában nem árt, ha az embert érik csalódások, mert ezek térítik észhez. A múltból nem lehet megélni – ez egy fiatal játékosnál hatványozottan igaz.”