Túl nagy előnyt adunk

2007.11.16. 23:33
Címkék

Az elmúlt napokban sokan kapták fel a fejüket Molnár Zoltán egyik megjegyzése hallatán: a MOB ügyvezető igazgatója kijelentette, ha azok a viszonyok maradnak, amelyek jelenleg a Sportkórházban uralkodnak, nincs értelme kimenni az olimpiára, mert teljesen esélytelenné válnak sportolóink, sőt akár abba is lehet hagyni a versenysportot Magyarországon. Az ügyvezető igazgató szerint felfoghatatlan, hogy a válogatottak mellett működő – és az OSEI-ben dolgozó – keretorvosok csak a szabadságuk terhére mehetnek el edzőtáborba a sportolókkal, illetve a versenyekre. A Sportkórházban az egészségügyi reform miatt alig 15 orvos maradt, többségük valamelyik válogatott csapat mellett lát el feladatokat.

Egyelőre az is kérdés, össze lehet-e állítani az olimpiára utazó sportegészségügyi delegációt anélkül, hogy az OSEI-ben megállna az élet. Megjegyzendő: az athéni doppingesetek két olyan sportágban estek meg, amelynél nem az OSEI adta a keretorvost – az elmúlt napok történései pedig mindenkit meggyőzhettek arról, mennyire fontos, hogy legalább egy felkészült kísérő legyen a oppingvizsgálaton részt vevő sportolók mellett. A sporttudományos háttér rohamos leépülése is igen aggasztó: a vetélytársak sokkal jobb körülmények között készülnek, nem véletlenül fogalmazott úgy Molnár: „Nem lehet ekkora előnyt adni a riválisoknak, nem szabad a tudományos segítséget kihúzni a csapat mögül.”

Legfrissebb hírek

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
3 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
6 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
31 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
34 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
34 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
43 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
49 perce