Tóth Krisztina: nagy a tét

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.11.16. 16:39
Címkék

Az évad utolsó Pro Tour-versenyén Stockholmban három magyar versenyző lesz ott egyesben a főtáblán. Kertai Rita és az egyetlen férfi induló, Muskó Péter búcsúzott a selejtezőben, ám Póta Georgina és Lovas Petra egyaránt két győzelemmel zárta a kvalifikációt, így pénteken is asztalhoz állhat. A harmadik főtáblás Tóth Krisztina, a legnagyobb tét őt nyomhatja a viadalon. Az ötödik olimpiájára készülő pingpongosnak a közelmúlt versenyei nem sikerültek túl jól (legutóbb Brémában már asztalhoz sem állt), így ki is csúszhat a legjobb húszból az egyéni kvalifikációs listán, ahol jelenleg a 19. Márpedig a ranglista alapján csak húsz játékos vívhatja ki a pekingi szereplés jogát, azaz Tóthnak egy, de inkább két meccset kellene nyernie pénteken a főtáblán, ha el akarja kerülni a várhatóan nagy küzdelmet hozó tavaszi olimpiai selejtezőtornákat. Nem jó előjel, hogy csütörtökön párosban Póta oldalán már búcsúzni is kényszerült a legjobb 32 között.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
44 perce

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
54 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
1 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
1 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik