Rossz pályán is muszáj jól játszani

SOMOGYI ZSOLT és CZAGÁNY BALÁZS (fotó) jelenti ChisinaubólSOMOGYI ZSOLT és CZAGÁNY BALÁZS (fotó) jelenti Chisinauból
2007.11.16. 23:33
Címkék
Hideg, eső, rossz talaj, lelkes nézők és agresszív ellenfél vár a magyar válogatottra Chisinauban. Nemzeti csapatunk ma este 18 órakor Moldova ellen játszik Eb-selejtezőt, a tét is megvan, hiszen az esetleges győzelem azt jelentené, hogy csapatunk Európa legjobb huszonhét együttese közé kerül, s így a harmadik kalapból várhatja a 2010-es vb-selejtezők sorsolását.

Metsző hidegben és nagy csendben érkezett meg a magyar válogatott Chisinauba.

Noha az előzetes hírek arról szóltak, hogy a moldovaiak az év meccseként várják a magyarok elleni szombat esti Eb-selejtezőt, egyetlen újságíró vagy fotós sem volt ott a főváros repterén, amikor helyi idő szerint fél hat (magyar idő szerint fél öt) körül a magyar csapatot szállító különgép leszállt.

Sőt a maroknyi magyar médiaküldöttséget gardírozó hölgy egyenesen azzal kedveskedett, hogy szerinte 5–0 lesz a meccs vége – ide...

Persze az előzetes jóslások mit sem érnek, és ezekkel a magyar csapat nem is foglalkozik.

Mint ahogyan azzal sem, hogy a Jolly Allonban hetedhét országra szóló lakodalom zajlott. A jókora buli már péntek délután elkezdődött abban a hotelben, amelyben a mérkőzés előtti éjszakát töltötték a mieink.

„Engem nem zavar még ez sem, tőlem dajdajozhatnak, én nyugodtan alszom” – nevetett az össznépi körtáncot meglátó Gera Zoltán, a magyar csapat kapitánya.

Nézelődni nem volt idő: a játékosok lepakolták a holmijukat a szállodai szobákba, és azonnal edzeni indultak.

A stadionba megérkezve kiderült, félreértés volt, hogy a helyiek már korábban harmincezer jegyet eladtak a találkozóra.

A szépen felújított, zöld háttámlás székekkel ellátott tribünön tízezer szurkoló fér el, így feltehetően háromezer tikett értékesítéséről lehetett szó korábban – nagyon nagy tülekedés nem lesz a bejáratnál a kezdő sípszót megelőzően. Az viszont igaz, hogy a stadion mögött mintegy hétlépésnyire egy tizenkét lépőcsőházból álló tizenöt-emeletes ház magasodik, így több száz ablak néz a stadion felé. Egyelőre nem tudni, a rendezők meccsnapokon becsöngetnek-e a lakókhoz, mondván, fizessék ki a jegy árát, hiszen a lakásokból tökéletesen belátható az egész pálya.

Az edzés időpontjában nagyjából nulla Celsius-fok körül volt a hőmérséklet, s a mieink azonnal megállapították, hogy bár a nézőtér átépítése egész jól sikerült, a gyep minősége finoman szólva is elmarad az európai normáktól. A labda itt-ott kiszámíthatatlanul pattog, szóval a fű nem éppen a passzolásra építő együttesnek kedvez. Ennek megfelelően a játékosok gondosan megválogatták miben edzenek: Dzsudzsák Balázs például a tréninget megelőző percekben mind a három pár piros futballcsukáját felpróbálta, míg Halmosi Péter egy vadonatúj kék fémstoplist húzott a lábára, hogy aztán egy zöld színűre cserélje. Bizony,


folytatás...
Legfrissebb hírek

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
3 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
6 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
31 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
34 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
34 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
43 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
49 perce