Győzelemre tör a PLER

S. J.S. J.
2007.11.16. 23:33
Címkék

Lelőtték pénteken a török állami lottótársaság (Milli Piyango) vezérigazgatóját, Ihya Balakot. A gyilkosság érinti a török kézilabdát is, az áldozat és cége ugyanis évek óta a szövetség, valamint több klub (köztük a Piyango SK, a PLER-Airport KEK-ellenfele) főszponzora is volt. Kovács Péter, a török szövetség szakmai igazgatója szerint a tragédia rányomhatja bélyegét a szombati Piyango–PLER mérkőzésre is. „A magyar együttes persze nem csak azért esélyes, mert vetélytársa gyászol – vélekedett Kovács Péter, akit októberben nevezett ki posztjára a török szövetség. – Több meccsét láttam a válogatottak sorát felvonultató, csak török játékosokkal felálló Piyangónak, és megállapítottam, hogy a védekezés nem az erőssége. A Tromosnak mégis jól küzdő, bátor ellenfélre kell számítania.” A pénteken már Ankarában gyakorló PLER-Airport edzője, Nagy Károly arról beszélt, hogy fiatal csapatának jót tett a Százhalombatta elleni bajnoki siker. A tréner szerint főszerep vár az ifjú tehetségekre, Balogh Zsoltra, Lékai Mátéra, Korsós Ádámra, Pordán Bálintra és Dobó Zsoltra. Ha őket nem zavarja meg a nemzetközi kupameccs hangulata, magasabb hőfoka, akkor jó eredményt, akár győzelmet érhet el szombaton a PLER.

Legfrissebb hírek

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
4 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
8 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
20 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
22 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
24 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
36 perce

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
1 órája

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik