Don Leo, a megingathatatlan

2007.11.16. 23:33
Címkék

Lengyelország lázban ég a szombati, Belgium elleni Európa-bajnoki selejtező előtt, hiszen a válogatott történelmi tettet hajthat végre. A lengyeleknek ugyanis három pontot kell gyűjteniük a hátralévő két mérkőzésükön, hogy részt vehessenek első kontinensviadalukon. A pontok megszerzésére keresve sem találhatnának kedvezőbb lehetőséget, mint hogy Chorzówban – előreláthatólag csaknem ötvenezer néző előtt – legyőzzék a motiválatlan, sérülésektől tizedelt belgákat. Lengyel hírforrások szerint az Acsoport élén álló csapat játékosaiban óriási a bizonyítási vágy, a futballisták önbizalomtól és erőtől duzzadnak, és már alig várják a meccset. Leo Beenhakker, a lengyel válogatott holland szövetségi kapitánya is elégedett labdarúgói hozzáállásával, ráadásul a 65 éves szakember azért is boldog, mert hihetetlenül népszerű a szurkolók és a játékosok körében is. A „Don Leo” néven emlegetett, a mérkőzések alatti szivarozásáról is elhíresült mester munkáját a labdarúgó-szövetség is elismerte, az Eb-részvétel kapujában álló válogatott kapitányának szerződését 2009 novemberéig, azaz a 2010-es világbajnokság selejtezőinek végéig meghosszabbította. A megállapodás szerint ha a „sasok” kvalifikálják magukat a vb-re, a szakember szerződése természetesen a tornán is tovább él.

Legfrissebb hírek

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
3 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
6 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
31 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
34 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
34 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
43 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
49 perce