Megvan az első győzelem

2007.11.14. 22:54
Címkék
Második negyedbeli remek kinti dobóteljesítményének és kiváló csapatmunkájának köszönhetően megszerezte idénybeli első euroligás győzelmét az MKB-Euroleasing-Sopron női csapata.

Elszántabban kezdett a Fenerbahce, mint a Ronchetti-kupa megnyerésének tizedik évfordulója alkalmából lila-fehérben játszó Sopron, és agresszivitásuknak, valamint gyorsabb játékuknak köszönhetően a vendégek vezettek az elején. Ám amikor összeállt a hazaiak védekezése, kilenc pontot értek el zsinórban, a fordítás azonban Cappie Pondexter dudaszóra dobott triplája miatt csak időlegesen sikerült. A vendégek egypontos előnye mellett az sem töltötte el elégedettséggel a publikumot, hogy a bírók sorban dobatták a büntetőket a törökökkel, akik a nyolcadik percig mindössze egy mezőnykosarat értek el.

No de a második negyed! Remekül alakult, ugyanis 15–0-s soproni sorozattal kezdődött, méghozzá a lehető legkevesebb rádobásból: Károlyi Andreáék ötből ötször találtak be távolról. Hiába kért időt Zafer Kalaycioglu, folytatódott a mindent elsöprő roham: 40–22-nél 21–2 volt az utolsó hat perc részeredménye Székely Norbert együttese javára. Ám mivel fiatal csapat a Sopron – egyelőre nem elég kiegyensúlyozott, így ahelyett, hogy a földbe döngölte volna ellenfelét, engedte felzárkózni. Igazán aggódni a második félidő harmadik percében, 47–41-nél kezdtünk el, de a rutinos és négyes poszton nagyot küzdő Károlyi triplái kihúzták a vendéglátót a bajból. Innen már nem volt mese, biztosan nyert az egykori SVSE, amely két kulcsemberét is nélkülözte: Horváth Zsuzsanna és a horvát Iva Sliskovic bemutatkozása sérülésük miatt késik ebben az idényben. Az első euroligás győzelem viszont már megvan.

Van hová fejlődni, mert egyelőre csak a visszafejlődés jelei látszanak a magyar kosárlabdán, de a soproni hölgyek megtették az első lépést fölfelé, végre egy kis örömöt szereztek a sportág honi híveinek.

Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
32 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
35 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
54 perce