A második emeleti folyosó faláról Malacka és Micimackó, no meg a hét törpe egyike, valószínűleg Vidor mosolyog a látogatóra, miközben a fiúk kórtermében a 101 kiskutyából bukkan fel egy. A srácok szinte egymás szavába vágnak, úgy hadarják történeteiket: „Az apukám is focista volt…”; „Edzésen sérültem meg…”; „Hú, de örülök ennek a labdának, mert a bátyám a múltkor elvesztette az övét…”; „Délután műtenek, de nem félek, bátor vagyok…”; „Szombaton már otthon leszek, nagyon szurkolok nektek!” Az ablaknál lévő kiságyban fekvő kisfiú álmából riad fel, kicsit sír, de csak addig, amíg Csizmadia Csaba oda nem lép hozzá, és meg nem simogatja a fejét. Amikor ő is megkapja a labdáját, akkora vigyor ül ki az arcára, hogy csak na. Az üvegcsontú Lacikáé sem kicsi! Egyik vállát átszúrta a korábban beültetett fémlemez, a másik karját pedig eltörte, azért van most itt. De ez egyszer talán nem bánja. „Köszönöm szépen” – ér fülig a szája, amikor egy kis mezt és egy kis zászlót, valamint egy nagy lasztit nyújtanak át neki a játékosok. Több sem kell neki a boldogsághoz. Az ajándékok mellett a maguk között összegyűjtött 220 ezer forintot is átadó magyar válogatott labdarúgóinak sem. A Heim Pál Gyermekkórház ortopédiai osztályáról így távoznak: örültek, hogy itt lehettek. Amint kilépnek az ajtón, egy kisfiú utánuk kiált: „Gyertek máskor is!” Aztán ránéz a gyógytornászra: „Folytathatjuk!”
