Csapat nélkül is alapember

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2007.11.14. 22:54
Címkék

Újabb fontos meccs vár az U21-es válogatottra, és a lettek ellen szerephez jut Kovács Gábor is. A védő papíron még a Vasas labdarúgója, csakhogy két hónapja az Illovszky-stadion környékén sem járt. Egy korábbi svájci bemutatkozó játék után megpróbálta egyoldalúan felbontani az angyalföldi klubbal kötött szerződését, ám az MLSZ-ben jogalap híján még csak nem is tárgyalták az ügyet. Kovács Gábor azóta csapat nélkül készül, ám Róth Antal így is számol vele.

Milyen edzettségi állapotban van?

Nincs semmi gond az erőnlétemmel – válaszolta Kovács Gábor. – Angyalföldről eljöttem ugyan, ám az elmúlt hetekben Svájcban gyakorolhattam. Nem akarom elkiabálni: úgy tűnik, januártól a Grasshoppers játékosa lehetek. Amikor a menedzserem társaságában kimentem Svájcba, négy napig teszteltek a felnőttcsapatnál, aztán átirányítottak ugyan a juniorokhoz, viszont elégedettek voltak velem. Már csak a vitás ügyet kell lezárni, és mehetek vissza Svájcba.

Kivel van vitás ügye?

Természetesen a Vasassal. Az én álláspontom az: az amatőr szerződés, amely odaköt, bármikor felmondható. Az gyakorlatilag nem kötelez semmire, a FIFA sem veszi figyelembe. Amikor először mentem ki Svájcba próbajátékra, nem engedtek el a Vasastól, de úgy jöttem haza, hogy külföldön folytatom a pályafutásomat.

Hogyan tud csapat nélkül készülni a lettek ellen? A legutóbbi MLSZ-elnökségire szakmai értékelést készítettek a különböző válogatottakról, és az U21-es együtteshez felkért Lengyel Ferenc ezt írta önről: a fehéroroszok ellen idegenül mozgott a védelemben…

Nem tudom, milyen szakmai jelentésről van szó, úgy érzem, nem játszottam rosszul. Az pedig, hogy csapat nélkül voltam már akkor is, nem befolyásolta a játékomat.

Lát még esélyt a továbbjutásra?

Háromból háromszor kell nyernünk.

Megkérdeztük Vancsa Miklóst, a Vasas ügyvezetőjét az esettel kapcsolatban: „Kovács Gábor még több mint két évig a Vasas labdarúgója. Ha valaki szerződtetni akarja, velünk kell megegyeznie…”

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
5 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
7 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
15 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
34 perce

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
54 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik