Az Arsenal a nyerő?

2007.11.14. 22:54
Címkék
Egyre valószínűbb, hogy februárig az eddigieknél is nagyobb érdeklődés kíséri majd a Premier League listavezetője, az Arsenal edzéseit, miután nagy esély van arra, hogy illusztris vendége lesz a csapatnak. Angol források szerint David Beckham, a Los Angeles Galaxy középpályása úgy határozott, a téli időszakban az északlondoniakkal tréningezik.

Úgy tűnik, a Tottenham, Watford, Arsenal versenyfutásból az utóbbi klub kerül ki győztesen, David Beckham a következő három hónapban az észak-londoniakkal edz. Az angol szupersztárnak február végéig nincs dolga a Los Angeles Galaxynél, ám a 32 éves középpályás addig is szeretne tréningezni. Az amerikai klub elzárkózott a játékos kölcsönadásától, ám azt engedélyezte, hogy valamelyik angol egyesületben eddzen.

A The Times információi szerint a világ egyik legismertebb sportszemélyisége úgy döntött, hogy a francia Arsene Wenger együttesével készül a szezon tavaszi folytatására. Az Arsenal edzőközpontja is David Beckham lakhelye mellett, Hertfordshire-ben található, ahol jelenleg Steve McClaren szövetségi kapitány kerete a pénteki, osztrákok elleni barátságos mérkőzésre, valamint a november 21-i, horvátok elleni Eb-selejtezőre készül. David Beckham rendkívül motivált, hiszen már „csak” három meccs kell neki ahhoz, hogy elérje a százas határt az angol válogatottban, ami eddig csak négy játékosnak sikerült a szigetországban. Ha még háromszor szerepelhet a csapatban, olyan nagyságok közé kerül, mint a 125-szörös válogatott kapus, Peter Shilton, valamint Bobby Moore (108), Sir Bobby Charlton (106) és Billy Wright (105).

Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
32 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
35 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
54 perce