A bíróval nem bírt a ZTE

2007.11.14. 22:54
Címkék
Ezt a meccset akár zárt kapuk mögött is megrendezhették volna. Kétszáznál is kevesebben voltak a fehérvári mérkőzésen, amely hosszabbítás után a Fehérvár győzelmét hozta, s így a piros-kékek kerültek be a sorozat őszi döntőjébe.

Százötvenkét mindenre elszánt néző foglalt helyet szerda este a Sóstói Stadionban a mérkőzés kezdetekor. Nincs mit magyarázni: a Fehérvár és a ZTE szurkolói (Zalából ketten érkeztek) ítéletet mondtak a Ligakupa felett – őket nem érdekli ez az egész…

Szerencsére a csapatok azért kifutottak a pályára, s a kispadokon is ott volt minden érintett. A mérkőzés előtt kérdéses volt, hogy a betegeskedő Marijan Vlak, a fehérváriak vezetőedzője ott lehet-e az elődöntő visszavágóján, ám végül is saját felelősségére részt vehetett a találkozón. Az orvosai persze felhívták a figyelmét arra, hogy ügyeljen a vérnyomására és kímélje a szívét. Ez azonban nem tőle függ, hanem a játékosaitól, akik olykor felidegesítik a mestert. Az mondjuk biztos nem tett jót a szakember egészségének, hogy csapata egyik legjobb futballistája, Simek Péter vírusfertőzés miatt nem tudta vállalni a játékot.

Sokáig nyugodtan ülhetett a helyén Marijan Vlak, mert az első meccset 2–1-re elveszítő csapata stabilan védekezett (gólhelyzetet viszont nemigen tudott kialakítani). Álmosító volt a hangulattalan mérkőzés. Aztán szép lassan azért felpörögtek az események, és bár több helyzetük volt a vendégeknek, az igazi ziccerek a hazaiak előtt adódtak, elég, ha csak Mario Bozsics lehetőségére gondolunk – a légiós az ötösről kapu mellé fejelte a labdát. A horvát edző akkor lett nagyon ideges, amikor csapata az első félidő végén elképesztő potya gólt kapott: a zalai Roguy Meyé nem volt egy méterre sem az alapvonaltól, amikor Sebők Zsolt lába mellett a rövid sarokba passzolt. A második félidőre felpaprikázva jött ki a Fehérvár, akadtak is egyenlítési lehetőségei a csapatnak, ám a támadók igencsak körülményesek voltak. A piros-kékeknek nem sok minden sikerült. A ZTE igyekezett lassítani a játékot, olykor hosszú percekig csak szemmel követte a labdát minden hazai futballista. Aztán Szabó Sándor játékvezető a hajrára főszereplő lett. Előbb megítélt a Fehérvárnak egy erősen véleményes büntetőt, majd érthetetlen szigorral egy rossz becsúszás után azonnal kiállította a piros-kékektől Horváth Ádámot, viszont nem adta meg a Zalaegerszegnek járó 11-est Milan Davidov buktatásáért, holott két fehérvári is szabálytalankodott vele szemben. A hajrában egy kimaradt ZTE-ziccert követő ellentámadásból Mario Bozsics nagy szerencsével egyenlített, így következett a hoszszabbítás. Már mindenki a ráadás utáni tizenegyesekre készült, amikor váratlanul a fehérváriak rúghattak büntetőt. A forgatókönyv a szokásos volt, Szabó Sándor szigorúan ítélte meg a tizenegyest, és Sitku Illés ezúttal sem hibázott.

Továbbjutott: a Fehérvár, 4–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
32 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
35 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
54 perce