Megvan az Arsenal ezredik bajnoki gólja

2007.11.13. 23:09
Címkék

Folytatta remek szereplését az Arsenal, az angol bajnokság 13. fordulójának záró mérkőzésén idegenben verte meg 3–1-re a Readinget. A győzelemmel az „ágyúsok” pontszámban beérték a Manchester Unitedet, gólkülönbséggel pedig meg is előzték legnagyobb vetélytársukat, így ismét vezetik a Premier Leagueet. A londoniak fantasztikus teljesítménynek is örülhettek, Emmanuel Adebayor második találata ugyanis a klub ezredik gólja volt a bajnokságban. Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere nagyon boldog volt a mérkőzés után. A szakember különösen annak örült, hogy fiatal együttese megbirkózott a rá nehezedő nyomással, a riválisok ugyanis csapata pontvesztésében bíztak, s ennek hangot is adtak. „Nagyszerű teszt volt ez a mérkőzés – mondta a szakember. – A lényeg, hogy nem foglalkoztunk a külső körülményekkel, s ugyanolyan jól játszottunk, mint az idény eddigi részében. Az összecsapás előtt kissé idegesek voltunk, mert a Liverpool és az MU ellen pontokat veszítettünk, és nem szeretnénk, ha kicsúszna kezünkből a bajnokság eseményeinek irányítása. Sikerült, továbbra is versenyben vagyunk, ráadásul úgy állunk az élen, hogy egy meccsel kevesebbet játszottunk, mint a United.” Arsene Wenger hozzátette, kifejezetten élvezi a mindennapi munkát csapatával, bízik benne, hogy játékosai sérülésmentesen térnek vissza az Eb-selejtezőkről, és a Wigan ellen folytatják remek szereplésüket a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
1 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
4 perce

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
4 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
9 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
22 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
24 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
46 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
55 perce