Magabiztos a kapitány

2007.11.11. 00:02
Címkék

Steve McClaren szövetségi kapitány szerint továbbra is ő a legmegfelelőbb személy az angol válogatott irányítására. Szerénységből elégtelen – kommentálhatnánk a szakember szavait, hiszen az együttes az utóbbi időben finoman fogalmazva is gyengén teljesít, és nehéz helyzetben van a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőjében. Az angolok november 21-én Horvátországgal játszanak sorsdöntő meccset, de a három pont mellett az is szükséges a tizenhatos döntőbe jutáshoz, hogy az oroszok pontokat veszítsenek Izrael, avagy Andorra ellen. Ha a horvátok november 17-én legalább egy pontot szereznek a macedónok ellen, számukra már tét nélküli lesz a Wembleyben sorra kerülő találkozó. „Nagyon szeretnék a jövőben is a csapattal dolgozni, és tudom, hogy képesek vagyunk nagy sikerek elérésére. Több csapás ért bennünket, de tanultunk belőlük, és erősebbek lettünk általuk” – mondta a 46 éves szakember.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
10 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
11 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
17 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
26 perce

NB III: már csak egyetlen veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
30 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
41 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
58 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
1 órája