A győriek harmadik BL-sikere

2007.11.11. 23:03
Címkék

Három hónap alatt immár másodszor mérkőzött meg egymással a Győri Audi ETO és a horvát bajnok Podravka Koprivnica. Előbb augusztus 11-én Győrött a Szabella-kupáért küzdöttek, szombaton pedig BL-csoportmérkőzést vívtak. Mindkétszer a győriek nyertek, és mindkétszer 34–29-re. A szombati találkozón a hazai csapatból többen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, a negyedik éve az ETO-ban játszó román Aurelia Bradeanu védekezésben és támadásban egyaránt remekelt.

Mi volt a különbség a mostani és az augusztusi mérkőzés között?

A két találkozót nehéz öszszehasonlítani – mondta Aurelia Bradeanu. – Az augusztusi felkészülési, a mostani pedig jelentős, tétre menő BL-találkozó volt. Ennek megfelelően mindkét együttes más-más motivációval, különböző elképzeléssel és más összetételben játszott. Az elején még a vendégek vezettek, már négy egyre is. A folytatásban azonban nagy fordulat következett.

A védekezésünk az első percekben nem volt eléggé hatékony, a támadásainkat pedig elkapkodtuk, óriási helyzeteket puskáztunk el. Így jól jött a figyelmeztetés, amelynek hatására összekaptuk magunkat. Akkor fordítottunk, amikor a védekezésünket kissé előretoltuk, amikor jobban odafigyeltünk a lövőkre, belső védőink pedig remekül sáncoltak, s ezzel sokat segítettek Pálinger Katalinnak. Támadásban ritmust váltottunk, felgyorsítottuk a játékot, és az ellenfél kapuja elé érve jobban összpontosítottunk.

Mire lehet képes a győri csapat a BL-ben? Meddig tud ilyen sikeresen menetelni?

Egyre jobb, egyre összeszokottabb, érettebb a csapatunk. Jó a közösségi szellem, tudunk egymásért küzdeni, és így joggal bizakodhatunk. A cél a bajnoki cím visszaszerzése, a Magyar Kupa-elsőség megőrzése, a BL-ben pedig szeretnénk túlszárnyalni az elmúlt évadban elért eredményünket, amikor elődöntősök voltunk.

Amióta Győrött játszik, a csapat alapembere.

Ha így látják, ez megtisztelő, de ez egyben a csapat érdeme is. Sokat számít, hogy a magyar bajnokság Európa egyik legerősebb sorozata, s a találkozók többségén a maximumot kell nyújtanunk.

A közelgő vébén milyen eredményt vár a magyar és a román válogatottól?

Mi legutóbb döntősök voltunk, és ezt az eredményt szeretnénk megismételni vagy túlszárnyalni. Az igazán kellemes meglepetés pedig az lenne, ha a finálét a magyar és a román válogatott játszaná.

Legfrissebb hírek

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával fordított az AEK Athén

Légiósok
1 perce

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
6 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
19 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
29 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
33 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
34 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
44 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
58 perce