Szerdai hideg zuhany

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.11.08. 23:29
Címkék

Régi sportbölcsesség, hogy a rajt minden egyes sorozatban kiemelten fontos, mert megadhatja a folytatás alaphangját. Csak remélni tudjuk, hogy az MKBEuroleasing Sopron szereplését nem a szerda este lejátszott franciaországi összecsapás befolyásolja az Euroliga következő mérkőzésein, mert a magyar bajnok bizony csúnyán leszerepelt Lille-ben. A 87–67-es vereség különösen annak tükrében kellemetlen meglepetés, hogy az ellenfél egyáltalán nem mutatott jó formát a francia bajnokságban, hiszen első három fellépéséből kettőt is elbukott.

Mi tagadás, a Sopron ellen jelentősen kárpótolta szurkolóit, amire csak részben jelent mentséget, hogy három kulcsemberét nélkülöznie kellett Székely Norbert (át)alakulófélben lévő együttesének. A horvát Iva Sliskovic, valamint Eördögh Edit nem is tartott a csapattal, míg az amúgy is vállsérüléssel bajlódó Horváth Zsuzsanna belázasodott a mérkőzés napjára. Persze így is maradt kilenc jó képességű játékosa a tanítványaival elégedetlen edzőnek.

Az 1.4 millió eurós költségvetésből építkező, de ismert nevet alig felvonultató Villeneuve d’Ascqból a korábban Szolnokon is profiskodó litván center, Iveta Marcauskaité hiányzott. Az akarás és a jó játék viszont nem, az első és a harmadik negyedben egyenesen sziporkáztak a hazaiak: ezt a két játékrészt 60–28-ra nyerték meg. Szörnyű lehetett így, leírva is, hát még élőben látva a meccset, amelyről az ismertebb fogadóirodák is azt tartották, hogy a magyar bajnok az összecsapás esélyese.

Hideg zuhany a javából, de szerencsére még van idő és lehetőség javítani.

Legfrissebb hírek

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
8 perce

Visszavonták a DVSC gólját az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
15 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
28 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
32 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája