Az többé-kevésbé egyértelmű, hogy a jelenlegi Ferencváros legjobbja Lipcsei Péter. Ezt már az előző szezonban is megállapították a szakemberek, lapunk osztályzatai is azt tükrözték, hogy a 2006–2007-es évadban a rutinos középpályás nyújtotta a legjobb teljesítményt a zöld-fehéreknél. Nem meglepő, hogy az ősszel is Lipcsei Péter a Fradi húzóembere.
A korábbi válogatott labdarúgó 35 éves, korát tekintve lassan két generáció is kiszoríthatná a csapatból, de a jelek szerint a ferencvárosi fiatalok erre egyszerűen képtelenek. A Kaposvár elleni mérkőzésen (a Rákóczi 4–3-as összessítéssel jutott a nyolc közé) Lipcsei Péter a pálya minden szegletében feltűnt, noha futóteljesítménye már nem a régi, mégis ő robotolt a legtöbbet, miközben magára vállalta a csapat irányítását, mozgatását. Általános a vélekedés: ha Lipcsei Pétert kivennénk a Ferencvárosból, az együttesnek esélye sem lenne a feljutásra az NB II Keleti csoportjából.
Vajon miért van ez? A fiatal futballisták miért nem tudnak élni a lehetőséggel? Meccsek telnek el úgy, hogy akárcsak egy emlékezetes momentumuk lenne.
„Tizenhét évvel ezelőtt kerültem a Ferencvárosba – idézte fel
első Üllői úti emlékeit Lipcsei Péter. – Több remek labdarúgó közé
csöppentem, s fiatal futballistaként azon voltam, hogy minél többet ellessek, tanuljak tőlük. Akkoriban könnyű helyzetben voltam, hiszen nem egy játékos teljesítményén múlt a siker avagy a sikertelenség. A mai Ferencvárosban minden más, mint annak idején. Természetesen öreg fejjel is jólesnek a dicsérő szavak. Hiszem, hogy valamit én is átadhatok a fiataloknak: a mentalitást és a pályán kívüli, magánéletbeli hozzáállást minden bizonnyal. De mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a futball csapatjáték, az nem megy, hogy miközben én megpróbálok kiszolgálni mindenkit, csak elvétve passzolják vissza hozzám a labdát. A fiatalok öncélúan cselezgetnek, nem érzik a játék ritmusát, a futball lényegét. Ennek ellenére szebb jövőt jósolok Fitos Lászlónak, a Nagy testvéreknek, és Zsivoczky Norbertet is tehetségesnek tartom. De elárulom, nagyon hiányzik Tököli Attila, akivel a pályán tökéletesen megértettük egymást. Tudtam, hova, mikor indul be, s azt is, hogy a passz után visszakaphatom tőle a labdát. A mostani fiatalok megkapták a lehetőséget Zoran Kunticstól, Gellei Imrétől és most Csank Jánostól is. Csak élni is kellene ezzel az eséllyel...”
